+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A bivalyrezervátumban segítenek a táborozók
2020. július 30. csütörtök 17:18 - Kápolnapuszta
A bivalyrezervátumban segítenek a táborozók
Harmadik alkalommal szervezte meg a Szabadics A Gyermekekért Alapítvány a Kis-Balaton Építő Tábort. Ebben az évben a kápolnapusztai bivalyrezervátumban tevékenykednek a gyermekek délelőttönként, délután pedig a kikapcsolódásé a főszerep. Ma délelőtt a sajtó számára is betekintést engedtek a táborozók életébe.

A bivalyrezervátum területén található pihenőtéren szorgoskodnak a táborozók. Délelőtt az ott található padok, asztalok és játékelemek farészeit csiszolták, majd festették le. A fiatalok az ország különböző részeiből érkeztek, a 14 éves Szabó-Ruzsinszky Panna Budapestről származik, ez az első hosszabb tábora. A lehetőséggel egy közösségi oldalon találkozott.

„Instagramon láttam egy hirdetést és nagyon megtetszett, hogy ilyen környezetbarát, meg hogy dolgozunk cserébe. Így játsszunk, mindenhová elmegyünk és ezért jött az ötlet. Meg ez az első tíznapos táborom.”

A táborozókat csütörtök délelőtt a szervezők és támogatók is meglátogatták. Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár elmondta, a környezeti nevelés nagyon fontos. Hazánkban élen jár ebben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, ahol 10 év alatt csaknem 100%-kal nőtt az idelátogatók száma.

„A környezeti nevelés kiemelkedik a munkánkból a Balaton-felvidéki Nemzeti Park félmilliójának 10%-a, mintegy 50.000 gyerek valamilyen környezeti nevelés programon vesz részt, valami olyanon, mint a háttérben látható Holnapocska Táborban éppen itt a nyaralásukat vagy a pihenésüket töltő gyerekek. Ezek a környezeti nevelési programok rendkívül fontosak, hiszen itt tudjuk átadni azokat az információkat, amiket tudnunk kell Magyarország természeti és táji örökségéről.”

Manninger Jenő országgyűlési képviselő kifejtette, az építőtáborok manapság is értéket képviselnek. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a térségben valósulhat meg ez a tevékenység.

„Nekünk ez azért fontos, mert bemutatja itt a helynek a különlegességeit. Tehát megismerkednek a fiatalok is avval, hogy mit lehet itt látni a környéken, itt a bivalyrezervátumban vagy akár Zalakaroson, a Kis-Balatonon. Ugyanakkor a közösségi élményeket mindenképpen megadja, de ráadásul, ami fontos, hogy még tanulnak is. Tanulnak egy kis munkát, tanulnak arról, hogy mi van itt.”

A Kis-Balaton Építő Tábort harmadik alkalommal valósították meg a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közös szervezésében. Az aktív tevékenységeket mindig a nemzeti park területén töltik, melynek célja, hogy kiszabadítsák a fiatalokat a virtuális világból. Az ő jelenlétük több szempontból is jelentős.

„Egyrészt olyan szempontból is, hogy olyan tárgyakat, olyan berendezéseket újítanak meg, amit aztán nekünk nem kell. Tehát tulajdonképpen kapunk egy nagyon jó segítséget. Másrészt pedig hosszú távra is látványos a munkájuk eredménye, hogyha később családdal idejönnek, akkor akár mondhatja, apu ezt a padot én festettem. Tehát ilyen szempont is jelentős és nem beszélve arról, hogy olyan helyekre is eljutnak, ahová esetlen nem jutnának és olyan tudást szerezhetnek meg akár természetvédelem vagy akár tájismeret vagy kultúrtörténeti dolgokról, amik egyébként meg nem biztos, hogy meg tudnák szerezni.”   - ismertette Petróczi Imre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgató-helyettese

A táborba középiskolás diákok jelentkezhettek, akik 10 napot tölthetnek el a zalaszabari Holnapocska Táborban teljesen ingyen.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus