+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Tér Zene program Keszthelyen is
2020. június 23. kedd 19:12 - Keszthely
Tér Zene program Keszthelyen is
A Filharmónia Magyarország, Tér-Zene programjának egyik állomása Keszthely. A még 2019. őszén- Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár támogatásával indított programban június 20-tól hat alkalommal péntekenként lépnek fel klasszikusok a Balaton –parti Zenepavilonban. A közönséget elsőként a Savaria Rézfúvós Együttes örvendeztette meg szabadtéri koncerttel.

A Savaria Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló Savaria Rézfúvós Együttes elbúcsúzott a karanténvideóktól.  Visszatért az élő zenéléshez. Őket hallhatta az első szabadtéri koncerten, Keszthelyen is a közönség. Egy ,már a tavalyi évben elindult program sorozat részeként látogattak el a városba, hogy a hosszú heteket követően a kultúra személyes élvezetét adják játékukkal a közönségnek.

"Nagy divatja volt az un. karantén videóknak, ahol mindnyájan otthon elfújtuk a saját szólamunkat, majd technika segítségével összeraktuk és így lettek kész számok. Így voltunk New Yorkba, Dallasba többek között. S miután feloldották a karanténokat végre együtt is játszhattunk , s nagy örömmel és szeretettel tettünk eleget a meghívásoknak. S nagyon örülünk, hogy végre együtt zenélhetünk és közönségnek is zenélhetünk.- mondta el Kovács Róbert kürtművész.

Az együttes a Zene Világnapján indított Tér Zene program keretében kapta a felkérést. Az őszig tartó országos program koordinációját a Filharmónia Magyarország végzi.

"Október 1-n indult, a Zene Világnapja alkalmából. A téli időszakban nagyon kevés csoport tudott a közönség elé állni így nyilvánosan, a köztereken. Az a cél, hogy a klasszikus muzsikát kivigyük az emberek közé, hogy ne ők jöjjenek be a koncerttermekbe, hanem mi vigyük ki őhozzájuk a klasszikus muzsikát. S hát ez most tulajdonképpen egybevág a vírus helyzettel is, hiszen éppen ma 7-től lehet csak rendezvényeket szervezni zárt térben. De a nyár itt áll előttünk és sok-sok együttessel zárjuk az országot."- adott tájékoztatást Kajzinger Ildikó kulturális szervező.

Az első nyilvános kulturális programra láthatóan sokan voltak kíváncsiak a Balaton-parton. A nyári melegben élvezettel hallgatták a zenészek játékát akik átfogó képet adtak a rézfúvósok  repertoárjából.

"Végre kiszabadulunk a zárt ajtók mögül és remélhetőleg elkezdhetjük a teljes nyári programkínálatot. Nagy öröm az is, hogy  kulturális államtitkárság már tavaly októberben elhatározta azt, hogy a komolyzenét egy kicsit közelebb viszi az emberekhez és ilyen kis létszámú, terasz jellegű koncerteket szervez. Lehetőséget adott minden 5 ezer fő feletti városnak, hogy erre pályázzon, hogy ezeket a koncerteket megnyerjük."- mondta Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.

A lakosság és a városba látogató turisták hat héten át péntekenként 19 órától hallgathatnak klasszikus zenét a Balaton-parton.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Nyolcvanöt fő tanult népzenét Gyenesdiáson, a Wass Lajos népzenei táborban.
 
A Fidesz Keszthelyi Csoportjának elnöke biztatja az állampolgárokat, hogy küldjék vissza a kérdőíveket.
 
Az algavirágzás megelőzésére a Balaton vízszintszabályozásának átalakítását javasolják egyes szakemberek.
 
Új programmal várják Gyenesdiáson a vendégeket.
 
A 80-90-es évek kedvelt játékából, a Schenk figurákból nyílt kiállítás.
 
Egész nyáron a Balaton-parton és a Sétáló utcán is várják az érdeklődőket.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó