+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Az enyhítések a zenekaroknak is kedvezhetnek
2020. június 3. szerda 15:34 - Keszthely
Az enyhítések a zenekaroknak is kedvezhetnek
A 200 fő alatti családi rendezvények sokat segíthetnek a zenekaroknak a vírushelyzet alatt. A jelenleg hatályban lévő rendelet szerint augusztus 15-ig nem lehet a nagyobb rendezvényeket megtartani, de a szűk körűeket igen. Az elmúlt két hónapban több eseményt is le kellett mondani, így sok bevételtől estek el a zenészek. A következő időszakban azonban a próbákon lesz a hangsúly.

Tavaly még falunapok, szabadtéri bulik és lakodalmak is szerepeltek a legtöbb zenekar programjai között. A KSH adatai szerint idén az első három hónapban kétszer annyian kötöttek házasságot, mint tavaly ugyanebben az időszakban, így akár hetente több fellépés is be volt tervezve a zenészek naptárába. A koronavírus-járvány miatt azonban az ezt követő bevételi forrásoktól mind elestek, ugyanis a kormányrendelet szerint augusztus 15-ig nem lehet a nagyobb tömegeket érintő rendezvényeket megtartani.

A Vagabond Triot is érintette a rendezvények elmaradása. A próbákat lehetőségeikhez mértek próbálták megtartani a veszélyhelyzet alatt is. Április második felétől a szabadtéren oldották meg a gyakorlást, de most már belső térben is folytatják ezeket. Az együttes énekese, Fegyverneky Levente elmondta, ők is új dalok tanulására használták ki az időt, illetve a nyári szezonra készültek. A múlt héten már egy saját szervezésű, összesen 45 fő számára meghirdetett rendezvényen játszhattak egy Balaton-parti étteremben, de már erre a hónapra is van két megkeresésük.

„A júniusi koncertek azok már vendéglátóhelyek felkéréséből erednek. Tehát itt igazából már a vendéglátó helynek a befogadóképessége van gondolom korlátozva, tehát limitálva ebbe a 200 főbe. Bízunk benne, hogy mindent meg lehet úgy oldani, hogy semminemű szabályba ne ütközzön, illetve, hogy senkinek az egészségét ne kockáztassuk.”      

A Chili Zenekarnak is több fellépést kellett lemondania. Mint az együttes frontembere, Markó Krisztián elmondta, esetükben szerencsére nem a megélhetésük forgott kockán, hiszen minden tagnak van más állása is. Az elmúlt időszakban a pihenés mellett az új dalok tanulására is tudtak koncentrálni.

„Tulajdonképpen március óta nem volt bulink. Az áprilisban induló lakodalmas szezon pedig kitolódott. Most jelen pillanatban júliustól indulnak a lakodalmak. Ezek a május-júniusi lagzik ugye áttevődtek vagy jövőre vagy szeptemberi péntekekre, ugye ahol még hely volt. Ezért most szeptemberben elég húzós lesz, de ennek mi örülünk amúgy. Legalább megmaradnak azok a lakodalmak is.”

A zenekarok bíznak abban, hogy az enyhítéseknek köszönhetően egyre többen mernek bevállalni szabadtéri vagy szűkebb körben tartott rendezvények szervezését. Így nekik sem kell teljesen lemondaniuk a nyári fellépésekről, illetve közönségüknek sem kell sokáig hiányolniuk kedvenc zenészeiket.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A Magyar Falu Program keretében mintegy 22 millió forintból újíthatták meg az épületet.
 
A Libáson és a Városi Strandon is szívesen töltik az idejüket a családok és baráti társaságok.
 
A hétvégi hidegfront beköszöntével népszerű volt a Helikon Kastélymúzeum és a belváros is.
 
A vendégek és a vállalkozók számára is örömet jelentett Keszthely új programja.
 
Csütörtökön kezdődött meg a Gyenesdiási Boros Sétányon a négynapos program.
 
Az 1,2 kilométeres útpálya a Magyar Falu Programban újulhatott meg mintegy 438 millió forintból.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó