A magyar emberek munkahelyeit meg kell védeni, és amennyit a járvány elpusztít, annyit kell létrehozni – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján. Az államtitkár beszélt a bértámogatási programról, amelynek értelmében az állam a munkáltatót a kieső munkaidőre vonatkozó bér 70 százalékáig kompenzálja, legfeljebb 3 hónapig. Kiemelte, a kormány senkit nem hagy magára.
„Aki a járvány okozta válság miatt elveszíti a munkáját, az legkésőbb 3 hónap elteltével újra munkát fog kapni. Ebben fogjuk támogatni a cégeket, és ha kell, akkor az állam fog munkát kínálni a dolgozni akaróknak. Ezek az intézkedések is hozzájárulnak ahhoz, hogy amikor május elejétől új szakaszba lép a védekezés, akkor szigorú szabályok mellett fokozatosan újraindíthassuk Magyarországot és a magyar gazdaságot.” - tájékoztatott a miniszterhelyettes.
Dr. Müller Cecília beszámolt arról, ugyan ismét emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, de a járvány terjedése egyenletes, így ezáltal egyensúlyhelyzet érhető el. Hozzátette, 516-an távoztak gyógyultan a kórházból, őket arra kérte a tisztifőorvos, hogy segítsék a vérplazmával való gyógyítás lehetőségét. A tisztifőorvos kitért a tervezett tömeges tesztelés fontosságára is.
„Készülnünk kell arra is, hogy valóban esetlegesen egy második hullám bekövetkezte előtt tájékozódjunk arról, hogy milyen a lakosságnak a védettsége, milyen az átfertőzöttsége. Ez mindegyik nagyon fontos járványügyi kérdés elsősorban az elkövetkezők megítélése szempontjából.” - emelte ki az országos tisztifőorvos.
Lakatos Tibor rendőrezredes beszámolt arról, hogy április 30-tól kötelezővé teszi a kormány a bölcsődei és óvodai ügyelet biztosítását. Emellett elhangzott, a hét elején közel 100 helyre mintegy 6,5 millió darab védőeszközt szállítottak ki.
Regman Karola - Keszthelyi TV