+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Óvodai nevelés bemutatóval
2020. február 19. szerda 19:02 - Keszthely
Óvodai nevelés bemutatóval
Keszthely Város Önkormányzata sikeresen pályázott klímastratégia megvalósítására. A sikeres pályázat teszi lehetővé, hogy oktatási intézményekben,óvodákban különböző környezetvédelmi ismeretterjesztő programokon vegyenek részt a gyerekek. A program keretében tartottak hazánk legismertebb bagolyfajtájáról, az erdei fülesbagolyról előadást a Keszthelyi Életfa Óvoda Sopron Utcai Tagóvodájában kis óvodásainak.

Darázsi Zsolt a madártani egyesület zalai titkára segített megérteni a kis óvodásoknak az erdei fülesbagoly tulajdonságait. A Sopron utcai óvodások egy előadással egybekötött bemutatón szinte mindent megtudhattak az év madaráról. A madár mintás tollazatát, szárnyméreteit és csapongó röptét is megfigyelhették a kicsik.   De megismerhették az élőhelyeit, a táplálkozását is, a költését és azt, hogy mi veszélyezteti a baglyokat . Darázsi Zsolt azt is megmutatta,hogy a ragadozó életmódot folytató madár mit eszik és mi az amit nem tud megemészteni. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték az előadást. Többen közülük a mesék világából is ismerték a füles baglyot.

"Egyszer néztem a Baltazárt és abban volt egy baglyos rész és arról mesélt, hogy a bagoly ment óvatosan a Baltazárral a levelek között az avarban és aztán újra végigment hangosabban és a bagoly ezt hangosan meghallaná."-mondta Bögös Levente.

A vegyes korosztályú óvodacsoportban a minden napokban is hallanak a gyerekek az állatokról, a növényekről. Azokról mondókákat verset is tanulnak így jobban megjegyzik, hogy védeni ,óvni kell őket. Az óvodában nagyon örültek a bemutatónak.

"Külön élményhez juttatja a gyerekeket,ez tulajdonképpen kiegészíti a mi munkánkat. Mi is nagyon n agy hangsúlyt fektetünk a környezeti nevelésre. Ez kiemelt terület az óvodai nevelésben. S hát minden olyan kezdeményezést,minden olyat ami a gyerekeknek élményt nyújt, ami az élménypedagógián keresztül segíti a mi munkánkat és a gyerekek fejlődését mi azt nagyon szívesen vesszük."- mondta az óvodavezető Bertók Csabáné.

Keszthely város klíma stratégiájának részeként került sor a szemléletformáló rendezvényre.

"A Keszthelyi Környezetvédő Egyesület partnerként,konzorciumi partnerként részt vesz ezeknek a programoknak a megvalósításban. Az első ilyen program a Zöld Farsang, aminek a keretében három óvodát felkértünk, hogy olyan jelmezekben vonuljanak fel amiknek üzenete van a környezetvédelem a természet szeretete irányában. A mai előadás azért a bagolyról szólt mert a Sopron utcai óvodások úgy döntöttek, hogy ők az év madarát, a baglyot választják."- adott tájékoztatást Forstner Anna a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület elnöke.

A programsorozat a Gagarin utcai tagóvodában folytatódik, ahol a kicsik egy későbbi időpontban a méhecskék életét  ismerhetik meg.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Április 4-től, azaz szombattól ideiglenesen újra kinyit a keszthelyi piac – tájékoztatott Nagy Bálint.
 
Mentőautó vásárláshoz kér segítséget a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.
 
A helyi vállalkozások segítésén dolgozik a város, nyárra alternatív költségvetés készül Keszthelyen.
 
Az állattartók számára is a higiénia fontosságát hangsúlyozzák az állatorvosok.
 
A gazdaság helyreállítására hoztak intézkedéseket a város elöljárói.
 
A köztemetők nyitva vannak Keszthelyen, azonban csak indokolt esetben látogassuk!
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó