+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Miklósa Erika először koncertezett Keszthelyen
2020. február 11. kedd 17:19 - Keszthely
Miklósa Erika először koncertezett Keszthelyen
A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima díjas koloratúrszoprán énekesnő a Filharmónia bérletsorozat idei első hangversenyén Horváth István tenor énekessel lépett színpadra. Az est iránt nagy volt az érdeklődés, a Balaton Színház zsúfolásig megtelt, a jegyek már hetekkel korábban elfogytak.

Miklósa Erika egy nem éppen tőle megszokott, de annál különlegesebb esten varázsolt egyedi hangulatot a keszthelyi teátrumba. Duettpartnere, Horváth István harmonikán kísérte az opera- és operettirodalom, valamint a sanzonok világának legismertebb slágereit. A két művész több mint tíz éve ápol szoros barátságot, a közös összejöveteleken pedig sokszor nótáznak. „Kerestük a dalokat, hogy mit tudunk együtt énekelni a társaság élvezetére. És egyszer mondtam a Pistinek, hogy mi lenne, ha ezt koncerten is előadnánk, kvázi mintha egy nagy nappaliban ülnénk mondjuk ötszáz emberrel, és akkor úgy elbeszélgetnénk velük, meg eldalolgatnánk. Azt mondta, próbáljuk ki. Ez az óta megy, és elég jól megy, szeretjük is. Mindig érdekes, mert mindenhol más a közönség. Mindenhol nagyon jó, de mindenhol más, és ezért a kis anekdotáink és a történeteink is majdnem hogy ahhoz kapcsolódnak.”

Horváth István egy Baranya megyei kis sváb falu, Véménd szülötte, ahol a mai napig őrzik és művelik a zenei hagyományokat. Hangszeresből lett operaénekes, bejárta az ország operaszínpadait, megfordult a világ számos pontján, de a gyökerek azért megmaradtak. „A harmonika volt az én régi nagy szerelmem. Bevallom őszintén, hogy most már csak akkor harmonikázom, hogy ha Erikával fellépünk. Mert annyi teendőm van, annyi éneklés van szerencsére a napjaimban, hogy ritkán fér bele. Úgyhogy azért is örülök, hogy újra egy ilyen koncerten itt lehetek Keszthelyen.”

Gyönyörű duettből sem volt hiány a másfélórás, magas művészi értéket hordozó hangversenyen, melyet a népes közönség végig vastapssal díjazott. A filharmóniai bérletsorozat ezzel félidejéhez ért, de a tavasz tartogat még különleges zenei élményeket, mondta Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatónője. „Még két koncert vár ránk, két nagyon szép koncert. A Nemzeti Énekkar lesz a márciusi koncert, és a Grassalkovich Vonósnégyes pedig áprilisban érkezik hozzánk. Ők sem voltak még a mi színpadunkon, úgyhogy őket is nagy szeretettel és nagy izgalommal várjuk.” És természetesen ilyenkor már elindul a következő hangversenysorozat szervezése is. A Filharmónia Magyarország és a Balaton Színház programfelelősei megkezdték az egyeztetéseket, hogy az áprilisi koncerten bemutathassák a közönségnek a jövő évad kínálatát.

Kalapos István – Keszthelyi Televízió

Miklósa Erika és Horváth István közös hangversenyéről bővebb összeállítással jelentkezik a február 25-i Szignatúra című kulturális magazin.

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Megkezdőött a keszthelyi Food Truck Show.
 
A sétálóutca legrégebbi, műemlék épületének udvarában valósította meg az attrakciót Pampetrics Milán.
 
Az idei évben a verseny főszervezője is indul, emellett rekordszámú lovast várnak.
 
Az idei évtől zenés színházi produkciókkal, új helyszínen várják az érdeklődőket.
 
A rendőrség felhívja a figyelmet, az ajtókat ablakokat minden esetben zárjuk be, figyeljünk értékeinkre.
 
Elkezdődött a Nemzeti Hét öt napos programja.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó