Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Edith Stein életéről nyílt kiállítás a Kármel templomban
2019. nov. 4. hétfő | Keszthely
Edith Stein életéről nyílt kiállítás a Kármel templomban
Az árvák és a mártírok, valamint Európa társvédőszentjéről, azaz Edith Steinről nyílt kiállítás vasárnap a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában. A filozófus-apáca rengeteget tett a katolikus egyházért, viszont nevét kevesen ismerik. Ezért tartották fontosnak, hogy Magyarországon is bemutassák a róla szóló tárlatot. A megnyitót megelőzően kétnyelvű szentmisét tartottak, melyen a szentről is megemlékeztek.

A zsidó származású német filozófus-apáca 1922-ben keresztelkedett meg, miután elolvasta Ávilai Szent Teréz önéletrajzát. Ez segített ugyanis neki rátalálni önmagára és Istenre. 1933-ban lépett be a kölni karmelita rendházba, ahol a Terézia Benedicta nevet kapta. Itt írta meg a Véges és örök lét című könyvét, amelyben Aquinói Szent Tamás és Husserl filozófiáját próbálta összeegyeztetni. Edith Stein életét a Linzből érkezett 28 plakát mutatja be a Kármel Templom folyosóján kiállított tárlaton.

„A tanításaiból az egyik számomra legfontosabb, hogy a nő szerepe a családban és egyáltalán a társadalomban, erről rengeteget írt. És az ő tanítását és az ő igazsággal kapcsolatos nézeteit később a zsinati dokumentumok is elkezdik feldolgozni, annyira fontos az ő filozófiai meglátása.” - mondta el dr. Fodor János.

A kiállítás január végéig látható lesz azzal a vággyal, hogy a látogató hívek imádkozzanak közösen Európáért és a hazáért. Edith Stein önfeláldozó személyiség volt, ezt mutatja egyik mottója is, mely szerint „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” A koncentrációs tábortól is megmenekülhetett volna, de úgy vélte, szüksége van arra, hogy vállalja a sorsközösséget. 1998-ban II. János Pál pápa avatta szentté.

„Nagyon nagy szükségünk van önfeláldozó magyar honfitársakra. Olyanokra, akik önzentlenül önmagukat, saját életüket oda merik ajándékozni másokért. Nagyon remélem, hogy akik eljönnek, ezzel a vággyal fognak haza térni, hogy akár mindenüket is odaadják azért, hogy másoknak élete lehessen.” - tette hozzá a karmelita plébános.

A plakátokat az Edith Stein Osztrák Társaság ajándékozta a plébániának azzal a kéréssel, hogy legyen egy szentmise, amit német és magyar nyelven imádkoznak el. Ezért tartottak a megnyitót megelőzően kétnyelvű szentmisét, melyen Edith Steinre és az ő tanításaira hívták fel a hívek figyelmét.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2024. okt. 28. hétfő 19:15 | Keszthely
A Magyar Koronaőrök Egyesülete és a Nemzeti Kör jóvoltából valósult meg az esemény.
| 2024. okt. 8. kedd 19:15 | Keszthely
Tele voltak a templomok vasárnap
| 2023. feb. 20. hétfő 16:42 | Keszthely
A ministránsok javára gyűjtöttek a Kis Szent Teréz Plébánia farsangi bálján.
| 2021. júl. 12. hétfő 14:57 | Keszthely
Jótékonysági koncerttel adtak hálát a megfeszített munkáért a Kármelita Bazilikában.
| 2021. máj. 24. hétfő 10:03 | Keszthely
Keszthely minden templomában bemutatták a népszokást az egyház születésnapján.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
07:15
Objektív
07:45
Forgószínpad
08:19
Diagnózis
08:49
Göcsej Filmfesztivál
09:00
09:30
Hargita Tv
09:52
Savaria Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:15
10:45
Forgószínpad
11:19
Diagnózis
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.