Pünkösdi királynéjárást mutattak be Keszthely templomaiban a Család Iskola diákjai. A Karmelita Bazilikában kezdték a népszokás felelevenítését. A termékenységvarázsló hagyomány alkalmával a lányok körbetáncolják a legkisebb és legszebb kislányt, aki a pünkösdi királyné. Az ő személye ismeretlen, fátyollal takarják el az arcát. Az éneklés és a körtánc után termékenységvarázsló mondóka kíséretében emelik fel a kiskirálynét minden jót kívánva. A diákok nagyon készültek erre a napra.
„Az iskolánk a néprajzi és vallási hagyományok őrzésére alapul és ez egy nagyon-nagyon jeles ünnepe az anyaszentegyháznak. Hiszen az anyaszentegyház születésnapja. És a néphagyomány a leglényegesebb vonulatokat, a leglényegesebb elemeket őrizte meg, illetve díszítette föl ezekkel az elemekkel ezt a születésnapot.” - ismertette Molnár Zsuzsanna iskolaigazgató.
A körtáncot követően Mezei András atya megáldotta a szentmisén jelenlévő gyermekeket és megköszönte a Család Iskolának, hogy az eghyáz születésnapján a Karmelita Bazilikába is elhozták ezt a néphagyományt.
„Azért nevezzük egyház születésnapjának, mert attól a pillanattól kezdődött az evangelizáció, amikor az apostolok bátrak lettek és megkapták azt a benső tüzet, lángot, hogy nekünk evangelizálni kell. Ez a feladatunk most már csaknem 2000 év óta, hogy ezt a lángot, ezt a tüzes lelkületet tovább kell adnunk és Jézus Krisztusnak az örömhírét.”
A Család iskolások Keszthely minden templomába elmentek bemutatni a királynét, az épületek elé pedig virágszirmokat szórtak.
A pünkösd a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe. A szentmisén hangsúlyt kaptak a pünkösd szimbólumai, a tűz és a piros szín is. A húsvét utáni 50. nap a Szentlélek eljövetele és ajándékainak kiáradása. Ezek a bölcsesség, értelem, jó tanács, tudomány, erősség, jámborság és az istenfélelem.
„Azt ajánlom minden kedves TV-nézőnek, hogy szüntelenül kell kérni ezt a hét ajándékot. Mert hogyha ezt megkapjuk, akkor ez elegendő alap az életünkben, hogy tudjunk helytállni, a nehézségek és kihívások közepette. És ahogy imádkozzuk, hogy „Jöjj Szentlélek Úristen” és áraszd el lelkünket a te kegyelmi ajándékaiddal és újítsd meg a Föld színét. Nagyon nagy szükség van, hogy a Föld megújuljon és ezáltal tudjunk mi is megújulni.”
A szentmisén is elhangzott, hogy folyamatosan szükség van arra, hogy kérjük ezeket az ajándékokat, mint az ősegyházban az apostolok. Ők tüzes lángnyelvek formájában kapták meg ezeket és azonnal tudták mi a missziójuk. Hozzájuk hasonlóan bárki megkaphatja ezeket a készségeket.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV