+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Jó ütemben halad a Foglakoztatási Paktum projekt
2019. szeptember 12. csütörtök 16:44 - Keszthely
Jó ütemben halad a Foglakoztatási Paktum projekt
Jó ütemben halad a Kelet-Zalai Foglalkoztatási Paktum elnevezésű TOP-os projekt – hangzott el az eddig elért eredményekről szóló sajtótájékoztatón tegnap Keszthelyen. A már több mint egy éve működő projekt fő célja, hogy elősegítse a munkavállalást Keszthely és Zalaszentgrót térségében.

A TOP-os pályázat keretein belül a mikro-, kis- és középvállalkozásokat is tudják segíteni a szakemberek. A projekt kapcsán bérjellegű, mobilitás ösztönző és munkahelyteremtő támogatásokkal is élhetnek a résztvevők. A konferencián elhangzott, a munkavállalással kapcsolatban ingyenes képzéseket is tudnak kínálni, melyek munkáltatói igényeken alapulnak. Az oktatásokban a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal is együttműködnek.

„Egy kicsit kitekintettünk a szakképzés jövőjét illetően is. Átalakítások várhatók a szakmai szerkezetben. A szakképzőkben technikus képzések, technikumok jönnek majd létre a közel jövőben, illetve a szakközépiskolai képzések is átalakulnak, úgyhogy ezek átjárhatóbbá váljanak, jobban támogassák a piaci igényeket és természetesen a mostani korszerű technológiákat, technikákat és a piaci elvárásokat is.” - ismertette Böröcz Csaba.

A konferencián köszöntőt mondott Nagy Bálint a paktum irányító csoportjának elnöke. Mint elhangzott, a projekt rendben zajlik, most időarányosan 83 főnél tartanak, akit be tudtak vonni. Közülük átfedésben 40 főt segítettek álláshoz, 13 képzéséről gondoskodtak, 8-an váltak vállalkozóvá a segítségükkel, 27-en pedig munkaerőpiaci szolgáltatásban részesültek. 

„A projektről azt érdemes tudni, hogy 4 konzorciumi partner dolgozik együtt. A Zala Megyei Kormányhivatal, Keszthely Város Önkormányzata, illetve a Keszthely Város Önkormányzata alá tartozó egyik Kft, a városfejlesztő, Keszthelyi Városfejlesztő Kft. És emellett negyedik konzorciumi partnerként egy civilszervezet került bevonásra, a Civil a civilekért elnevezésű szervezet, akik nagyrészt végzik a munkaerőpiaci kapcsolattartást."

A Paktum célja, hogy 2021-ig a keszthelyi és a zalaszentgróti járásban összesen 200 ember munkavállalását tudják támogatni. Ez azért is fontos, hogy hozzájáruljanak ahhoz, hogy a térségben találhassanak munkát az álláskeresők.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
5
6
további híreink
 
A Katasztrófavédelem ellenőrizte a lakossági riasztó berendezéseket.
 
Több mint 300 helyszín csatlakozott már a Látás hónapjához.
 
Vonyarcvashegyre érkezett a Wood Wide Web vándorkiállítás.
 
Keszthelyen 75 km/órás volt a legerősebb a széllökés vasárnap.
 
Több mint 250 regisztrált vendég érkezett az ország minden részéből a 6. Villanyautós Baráti Találkozóra
 
Castelli Árpád vasútépítő mérnök nyaralójára, valamint a becehegyi vasútállomás épületére került egy.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus