Óriási kocsisorok, dugó, telített parkolók - ez máskor sem kellemes, de a nyári melegben szinte mindenkit feszültebbé tesz. Ilyenkor a szakemberek ajánlják a gépkocsi klímaberendezésének használatát, de a kiszáradás ellen jó, ha kéznél van a gépkocsiban egy palack ásványvíz is. Az egyik autós, Farkas Zoltán így gondolja: "Azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy jó tanács, hogy folyadékot vigyen, vagy klíma működjön az autóban. De nyilván árnyalni kell a kérdést, tehát hogy ha valaki nem családdal megy, hanem csak maga, akkor húsz kilométerre nem feltétlenül kell mindenáron meggondolni, hogy mi az, amit magával vigyen."
Két hőmérővel is teszteltük, egy lezárt autó mennyire melegedik fel. A hagyományos hőmérő percek alatt elérte az ötven Celsius fokos maximumát. A digitális hőmérő ekkor ötvenhét fokot mutatott már. Éppen ezért rövid időre is tilos gyermeket, állatot a gépkocsiban hagyni. A legtöbb autós ezzel tisztában van. "Mint látszik is, most is rajtam folyik a víz és nem csodálkozom, hogy ha az állatok, szerencsétlenek be vannak zárva, hogyha őnekik is nagyon rosszul esik. Mi általában ha visszük, akkor rendszeresen vagy benn ülünk egyikünk és lehajtjuk az ablakot, vagy pedig ha gyerekekkel megyünk netalántán, akkor ugye végig az van, hogy kis szellőztetéssel megyünk" - mondja Városi Lajos, egy másik autós.
A nagy melegben tompulnak az érzékszervek, gyorsabban el is lehet fáradni. Ilyen esetben tanácsos a megállás, valamint folyadék fogyasztása. Cukorbetegek tartalék élelmet, inzulint is vigyenek magukkal. Dongó Norbert, a Keszthelyi Rendőrkapitányság balesetmegelőzési előadója arra figyelmeztet: a játszóterek, strandok környékén a gyerekekre is fordítsunk fokozott figyelmet. "Nyári szünet van. Össze-vissza a kerékpároznak, futkosnak, kimennek a kiguruló labda elé, és itt is figyelmet kell szentelni arra, hogy kicsit lassabban menjünk. Balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek, illetve tényleg lassan közlekedjünk és körültekintően" - tette hozzá.
A motorosok figyelmét pedig arra hívják fel, hogy a meleg ellenére viseljenek olyan öltözetet, ami egy esés esetén hatékonyan védi a bőrfelületet. A tapasztalatok szerint sokan vezetik a kétkerekűt nem megfelelő ruházatban.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió