A Balatoni Limnológiai Intézet parkjában felállított bemutatóhelyen Tóth Viktor tudományos főmunkatárs magyarázza el a gyerekeknek és felnőtteknek a nyílt napon, hogy miből is áll a tó élővilágának növénykutatási része. A rögtönzött szabadtéri laboratóriumban megfoghatták az érdeklődők a különböző hínárfajtákat, megismerhették a rajtuk megtelepedő élőlényeket és megtudhatták, hogy a korai meleg ártott-e a nagy tó növényvilágának.
"A Balaton világa, hála Istennek most nagyon jól van. Az elmúlt 2-3 évben a Balatonban az algák mennyisége csökkent, ennek következtében a fény nagyobb mennyiségben jut el nagyobb területekre a Balatonban, így talán érzékelhető, hogy valamennyivel több hínár van a Balatonban. Ennek következtében több helyen, feltételezem én, hogy a fürdőzők, csónak beállók tulajdonosai inkább kellemetlenségként élik meg. De higgyük el ökológiai szempontból ez nagyon – nagyon hasznos dolog- mondta Tóth Viktor tudományos munkatárs.
A növényfajok mellett egy másik bemutató állomáson a Balatonban élő őshonos és idegen hal és rákfajokat is megnézhette aki kíváncsi volt arra, hogy milyen a tó élővilága. A limnológusok bemutatták a terepi vizsgálatok és mintavételek során használ eszközöket is. Kilenc állomáson volt lehetőség megismerni azt a kutatóintézetet, s a benne folyó munkát ahol számtalan aspektusból vizsgálják a vizet. A tihanyi intézet minden évben betekintést enged a terep és laboratóriumi munkába.
A látogatók a tudományos túrákon többek között megismerhették a szemmel látható gerincteleneket, kagylókat, csigákat is, de azt is megtudhatták hogy a víz analitikai vizsgálatai azt igazolják, hogy kiváló a Balaton vízminősége.
Hegedüs Éva -Keszthelyi Televízió