Évtizedek óta feszülnek egymásnak a horgászok és a halászok. Az érdekellentétet igyekszik csillapítani az a törvény, amit nemrég fogadtak el. A Balaton-parti lakók minden bizonnyal örülni fognak majd a tó turisztikai jövőjét is meghatározó szabályozásnak.
Manninger Jenő, a Zala megyei 2-es számú választókörzet országgyűlési képviselője a törvény megismertetése érdekében sajtótájékoztatót hívott össze. Elöljáróban leszögezte: a kormánypárt egy 2010-es választási ígéretét valósítja meg azzal, hogy az új törvény a halászattal szemben a horgászatot helyezi előtérbe.
Erőteljesebb fellépést ígér a törvény az illegális halfogás visszaszorítása érdekében, ennek elősegítésére bevezeti a fogási tanúsítványt. Tilos lesz továbbá a Balatonból kifogott halat más vízbe vinni, bojlival horgászni. Főként a horgászoknak kedvez majd a szabályozás és lecsap az orvhalászokra.
A törvény bevezeti a társadalmi halőr fogalmát és védi a halak természetes élőhelyét. A kereskedelmi halászattal szemben az ökológiai horgászat támogatása mellett jó hír, hogy bevezetik a turista állami horgászjegyet, amivel egy hétig, vagy hetes ciklusokban lehet majd halat fogni. Természetesen nem csak a turistáknak.
A kormány egyértelműen deklarálja a törvénnyel, hogy a halak védelmében áll ki és támogatja, hogy a jövőben a természetes vizeket a horgászok, horgászegyesületek vegyék kezelésbe.
Keszthelyi Televízió - Tüskés Balázs