Nem ritka, sőt inkább szerves része a megyei és alsóbb osztályú mérkőzéseknek a parázs hangulat és a nagy izgalmak. Sajnos szurkolói rendbontások és a játékvezetőt ért inzultusok is előfordulhatnak a derbiken, ezért is örvendetes az MLSZ és a polgárőrség megállapodása, miszerint polgárőrök biztosítják ezentúl a mérkőzéseket.
"Zala megyében az elmúlt szezonban 3240 mérkőzést rendeztek meg az alacsonyabb osztályokban és mindössze egy olyan eset történt, amikor a játékvezetőt komolyabb inzultus érte" - mondta el televíziónknak Józsi György a Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei Igazgatóságának elnöke.
A polgárőrök munkájára inkább a szurkolók miatt van szükség. Zala megyében nem új keltű az ilyen együttműködés.
Polgárőrség szinte minden településen működik, így a helyi szurkolókat, helyi szervek tudják kezelni, amely minden bizonnyal eredményesebb, mint ha egy idegennek kellene közbeavatkoznia.
Az MLSZ közreműködik a biztosításokban résztvevő polgárőrök képzésében, pénzügyi támogatást, technikai eszközöket biztosít azon polgárőr szervezetek számára, amelyek kiemelten vesznek részt a mérkőzések biztosításában.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV