Már tavasz óta folyik a munka a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. telepén. Két különálló, két szintes új épület létesül a halászat megszűnésével kihasználatlanná váló területen. Mivel az új cégkoncepció a horgászatot helyezte fókuszba, egyértelműen erre a csoportra koncentrál a vezetés. A tervek szerint a vendéghorgászok számára adják majd ki az itt épülő, összesen tizenhat apartmant.
"Ez ennek az egész horgászturisztikai centrumnak az első lépése. Ehhez csatlakozik még hozzá az, hogy a kikötőket egy kicsit átalakítjuk: ezekhez az apartmanokhoz csónak használati lehetőség lesz. Elektromos meghajtású csónakokban gondolkodunk. Ez gyakorlatilag egy nagyon jó lehetőség, hiszen a Balatonnak az egyik legjobb horgászati helye a keszthelyi medence." - mondta el Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója.
A megvalósítás jó ütemben halad. A kulcsrakész átadási határidő jövő év január harmadika. Ezt követően kezdődhet el a területrendezési munka. Az Agrárminisztérium százkilencvenöt millió forinttal járul hozzá a beruházás több, mint háromszázmilliós költségeihez. A többit a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gazdálkodja ki a bevételéből. A kikötő későbbi rendbe tételéhez pedig pályázati forrást keresnek. Itt szeretnék kialakítani a vendégek csónakkal való kiszolgálását. A várakozások szerint a négy férőhelyes apartmanok vonzóak lesznek a horgászturizmus palettáján.
"A nyári időszak az valószínűleg itt nem fog gondot jelenteni, hiszen körülbelül 300 méterre vagyunk a városi strandtól, tehát alapvetően a nyári időszak feltöltése az turistákkal is lehetséges. A fő cél az lenne, hogy a horgászokkal. De a legjobb időszak erre egyébként pont az igazi balatoni szezonoknak a megelőző és az azt követő időszakra lesz, hiszen a horgászat szempontjából a tavasz és az ősz a fő csapásirány." - tette hozzá a horgászati igazgató.
Az apartmanok fűthetők lesznek, így akár télen is igénybe vehetők. A tervek szerint a januári átadást követően kezdődik meg a marketing munka, azaz az apartmanok értékesítése. Ennek köszönhetően a jövő nyáron élettel telik meg a most kissé kihalt halásztelep.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió