Szinte nincs olyan hely Gyenesdiáson, ahol ne lenne a táborlakók keze munkáját dicsérő alkotás. A jó kapcsolatnak köszönhetően a polgármester, Gál Lajos számára is készítettek dísztárgyakat. Irodájában őrzi a Gengeliczky László vezette táborban készített darvakat, valamint egy fából készült kupát.
A fafaragók otthonául szolgáló Kárpáti János Általános Iskola már évek óta helyt ad a faragványoknak - az idén húsz éves tábor első munkáiból, valamint az azt követő évekből egyaránt találhatók alkotások az intézmény épületében és kívül egyaránt. Az udvaron a gyerekek is szívesen veszik birtokba a hatalmas faragott bútorokat.
Gyenesdiás polgármestere a strandon mutatja azt a táblát, aminek az elkészítéséhez a Turisztikai Egyesület talált forrást. Így tehát nem sokan büszkélkedhetnek hasonló kapcsolattal.
A nyári tábor résztvevői a helyért cserébe itt hagyják az alkotásokat, amiket a település különböző pontjain helyeznek el. Közöttük vannak még a helyi Hoffer Attila asztalosmester és Móricz József fafaragó mester munkái is. A település egyre szépül, így nem véletlen, hogy a képviselő-testület októberi ülésén az idegenforgalmi tapasztalatok összegzése során pozitívan értékelte a változásokat.
Keszthelyi Televízió - Tüskés Balázs