A könyvek szerzőit, a kiadásban közreműködőket, a támogatókat, érdeklődőket Kvarda Attila, a kórház főigazgatója köszöntötte. Beszédében - többek között - ismertette a könyvek létrejöttének körülményeit.
A virággal pedig a “Hévízi gyógymódok” című könyv szerkesztőjét, dr. Bergmann Annamáriát köszöntötte születésnapja alkalmából. A főorvos már harminchat éve dolgozik az intézményben, így kiváló rálátása van az itt folyó munkára. A könyv olvasmányos, közérthető, képes formában mutatja be a gyógyítás folyamatát.
A könyvet kilencen írták. Minden fejezetet az adott szakterület ismerője: elektroterápiás szakemberek, masszőrök, gyógytornászok és orvosok vannak a szerzők között. Elsősorban olyanoknak szánják a “Hévízi gyógymódok” című szerzeményt, akik szívesen olvasnak a hévízi gyógyításról.
A hévízi Szent András Reumakórház egyik konferenciatermében megrendezett könyvbemutató rendhagyó volt abban a tekintetben, hogy nem csak az említett művet tárták az érdeklődők elé, hanem a “Gerincvédelem a mindennapokban” címmel, prevenciós céllal már 2012 végén megjelent szerzemény orosz nyelvű kiadását is. Az érdeklődésre és a nagy számban érkező orosz vendégekre tekintettel fordították le.
Az országosan terjesztett könyvet a gerincproblémákkal küzdő, vagy már műtéten átesett emberek számára írta a szerzőpáros, Varga Terézia és Milusné Pap Viola. A “Gerincvédelem a mindennapokban” című könyv magyar és orosz nyelvű kiadása számos helyen kapható Hévízen, de több könyvesbolt országosan is terjeszti.
Keszthelyi Televízió - Tüskés Balázs