+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Kormoránok garázdálkodnak
2014. február 8. szombat 09:38 - Fenékpuszta
Kormoránok garázdálkodnak
Óriási gondot okoznak az egyre növekvő számú kormorán-rajok a Balatonnál. A becslések szerint évente legalább száz tonna halat esznek meg. Míg ezek a nagytestű madarak hallal táplálkoznak, fajtársaik sem maradnak éhen. Az enyhe télnek köszönhetően ugyanis más szárnyasok is könnyebben jutnak élelemhez.

A fenékpusztai Madárgyűrűző és Repatriáló Állomáson jobbára csak verebekkel találkozhattunk. Benke Szabolcs, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Zalai Helyi Csoportjának elnöke elmondta: nagyon kevés a madár náluk. Üresek a fák, az odúk. A január végén érkező telet megelőzően, az enyhe időjárásnak köszönhetően a madarak nem szorultak az ember segítségére. Nem úgy a kormoránok.

A Balatonnál és a Kis-Balatonnál, a hivatalosan “nagy kárókatonának” nevezett madarak nagyon sok halat vesznek ki a vízből, jelentősen csökkentve a horgászok zsákmány-kilátásait. Garázdálkodásuk szintén az enyhe időjárásnak tudható be. Olyannyira "okosak", hogy megjegyzik azt a személyt, aki egyszer már lőtt rájuk, vagy akitől a riasztás miatt tartaniuk kell. Hihetetlen, de azt is megjegyzik, hogy kinek, mikor kezdődik a szolgálata. A halgazdálkodási társaság megkapta az engedélyt a gyérítésre.

A kárókatonák napi 500-600 gramm halat fogyasztanak el, ez egy nagyobb raj esetén körülbelül 500 kg halveszteséget jelent minden nap.

Keszthelyi Televízió - Tüskés Balázs

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus