A Balaton-felvidéken már a római kor óta foglalkoznak szőlőműveléssel. A termesztés hosszú ideig szinte ugyanúgy zajlott. Eleinte például a metszéshez különféle késeket használtak, később megjelentek a metszőollók, de nagy különbségeket nem igen találunk – mondja Szabóné Lázár Ibolya, a keszthelyi Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely igazgatója. A nagy változások a 19. század végén következtek be, amikor a filoxéra (gyökértetű) fertőzés elterjedt. Bár szénkénegezéssel megpróbáltak védekezni ez ellen, de a szőlők nagy része kipusztult. Az országban csak a homoki vidékeken maradtak meg a régi fajták, melyeket amerikai alanyokra oltva próbáltak megőrizni. De ekkoriban jelentek meg a mai napig termesztett új fajták is, mint például a chardonnay vagy az olaszrizling.

A szőlőművelés tárgyi emlékei mellett a feldolgozáshoz használt eszközökből is találhatunk bőven. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum nagy présgyűjteménnyel rendelkezik, Keszthelyen több mint húsz darabot számolhatunk. Az itt látható legrégebbi darab egy 1812-es bálványos vagy regös prés. A típus érdekessége, hogy a római korban is ilyen technológiával sajtolták ki a szőlő levét. Fő része a bálvány –amiről a nevét is kapta–, egy vízszintes főgerenda. Ennek az egyik vége rögzített, a másik végén pedig egy orsó halad át, amivel a nyomóerőt lehet szabályozni. Továbbfejlesztett változata a középorsós prés, melyet később már két orsóval is elláttak, növelve a hatékonyságot.
A vasgyártás megindulásával megjelentek a gyári prések. Az egyik darab például Sopronban készült, alul és felül két-két vasúti sín fogja össze. A rajta olvasható feliratból kiderül, hogy a grazi öntödéből került ki, tehát az első magyarországi vasprések alapanyaga a stájer vas-acél volt. Innen pedig már csak egy lépés, és eljutunk a ma is széles körben használt, körkosaras, öntöttvas préshez.

Keszthelyi Televízió – Kalapos István