+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Jubilált a Helikon Kórus
2017. május 23. kedd 12:16 - Keszthely
Jubilált a Helikon Kórus
Harminc éves a keszthelyi Helikon Kórus. Az énekkar születésnapja alkalmából szervezett jubileumi hangversenynek a Balatoni Múzeum adott otthont. A zenekedvelők nem csak a kórustagok által leginkább kedvelt énekeknek örvendhettek, kórustörténeti kiállítás is nyílt, melyen az elmúlt három évtized pillanatai elevenednek meg. A Helikon Kórus mellett fellépett a székelyudvarhelyi Balázs Ferenc Vegyeskar is.

30 évvel ezelőtt jó hangú barátokból, ismerősökből verbuválódott az a Helikon Kórus, amely idén a Keszthelyi Értéktárba is bekerült. 1987-ben, a Festetics kastély egykori igazgatójának, Dr. Czoma Lászlónak a felkérésére hívta össze az énekelni szerető és tudó embereket Kendeh Gusztávné. Az eltelt három évtizedben ugyan cserélődtek a tagok, de ma is többen vannak, akik az alapítás óta a kórussal együtt énekelnek. 

„Nem lehetett tudni az elején, hogy hogyan alakul. Minden esetre szívesen jártunk. Hetente kettő próbánk van, az eléggé meghatározó, meg ahogy Cséby igazgató úr is mondta, évente olyan 20-22 fellépés van, van amikor több is. Ez a koncertekkel és utazásokkal együtt elég sok energiát igényel, de szívesen csináljuk.” - mesélte Dr. Licska József, a Helikon Kórus alapító tagja.

Az énekkar 30. születésnapja alkalmából egy kórustörténeti kiállítást is szerveztek, ahol számos régi fénykép segítségével követhették végig az érdeklődők az elmúlt három évtizedet. A kórus számos alkalommal adott koncertet külföldön és belföldön egyaránt, az önálló fellépések mellett azonban szívesen vállalták Keszthely ünnepein való éneklést is. A jubileumi hangverseny alkalmából Keszthely város polgármestere köszöntötte az énekkart.

„Nagyon-nagyon sok kellemes emlék fűz hozzájuk, hiszen ők azok a keszthelyi és környékbeli emberek, akik a szorgalmukkal, az énekhangjukkal kitűntek a város közösségéből. Egy olyan egyesületet alkotnak, amelyik nekünk szól, amelyik bennünket vígasztal, amelyik nekünk ad örömet. Jó hallani a hangjukat, jó együtt lenni velük.” - mondta Ruzsics Ferenc.

A kórusnak rendkívül széles a repertoárja, a világi dalok mellett számos egyházi éneket is énekelnek. A jubileumi hangversenyen a 46 tag kedvencei csendültek fel a közönség legnagyobb örömére. Az alapító karnagy, Kendeh Gusztávné a kezdetektől fogva egyengeti a kórus útját, és igyekszik napról napra újabb célokat tűzni az énekkar elé.           

„Egy amatőr társaságnak mindig az számít, ha van cél, ha van miért dolgozni, és hogyha sikert könyvelhet el, ha tapsot kap, hogyha szeretetet, hogyha mosolyt, megbecsülést, az továbblendít, és ez lendítette tovább a Helikon Kórust, én azt hiszem.” - hívta fel a figyelmet az alapító karnagy.

A Helikon Kórus az  elmúlt harminc évben számos elismerésben részesült, így például 2014-ben elnyerték a Pro Cultura Keszthely díjat is. A jubileumi hangversenyen a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége oklevéllel ismerte el az énekkar munkáját.         Az ünnepségen részt vett a keszthelyi testvérváros, Székelyudvarhely Balázs Ferenc Vegyeskara is. A két kórus a Kodály év tiszteletére közösen énekelte a zeneszerző talán egyik legismertebb kórusművét, a Szépszavú múzsa című éneket.           

Regman Karola - Keszthelyi TV                  

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus