Egy csomag feladásánál nélkülözhetetlen a pontos címzés, hiszen ezzel segíthetjük a kézbesítő munkáját. Egy többlakásos társasháznál az épület, emelet és ajtószám nagyon fontos információ. Címzettként azzal tehetjük a legtöbbet, ha gondoskodunk arról, hogy jól látható legyen a házszámunk, illetve lakások esetében a kaputelefonon a nevünk.
„Illetve, hogyha van erre lehetőség, akkor mindenképpen érdemes megadni e-mail címet, telefonszámot, hogy a postai szolgáltató, hogyha szükséges, akkor fel tudja venni a kapcsolatot a címzettel. Illetve azért is, mert most már sok olyan szolgáltató van, ahol küldenek is előre értesítést, hogy küldemény fog érkezni és akkor az hasznos, mert akkor számítunk rá, másrészt meg lehetőséget kapunk arra, hogy megválasszunk egy másik dátumot, ami nekünk jobb, vagy akár átirányítsuk egy másik címre.” - mondta el Ádám Szilveszter az NMHH hírközlés-felügyeleti igazgatóhelyettese.
Nemcsak belföldre, sokan külföldre is küldenek csomagot, hogy meglepjék szeretteiket. Ha egy másik európai országba szeretnénk postázni, érdemes megnézni az NMHH honlapjáról is elérhető Európai Csomagár-összehasonlító oldalt. Itt több mint 400 szolgáltató mintegy 46 ezer szolgáltatásának tarifáit lehet összevetni egymással. A weboldal a leggyakrabban használt súlykategóriák nyilvános tarifáit mutatja. A borítékban feladott küldemények esetében a fél-, egy- és kétkilós, a dobozban küldött csomagoknál pedig az egy-, a két- és az ötkilós kategóriákat.
A hatóság arra is felhívja a figyelmet, hogy ha olyat küldünk, ami törékeny vagy speciális kezelést igényel, akkor mindenképpen tájékozódjunk a feladás előtt. Sok szolgáltató nem is vállalja az ilyen küldemények szállítását. Más esetekben csak külön elővigyázatossági intézkedések mellett az ilyen csomagokat szállítani, vagyis gondosan kell becsomagolni amellett, hogy fel kell tüntetni azt is a csomagoláson, hogy törékeny.
Azonban bármennyire is óvatosak vagyunk, előfordulhat, hogy sérüléssel érkeznek a csomagok meg. Ebben az esetben mindenképpen szólni kell a futárnak, aki a kézbesítési okiraton jelzi a sérülés tényét. Ha viszont csak felbontás után derül ki, hogy a tartalom sérült, azt a kézbesítést követő három munkanapon belül tudja a címzett a postai szolgáltató felé írásban jelezni és jegyzőkönyvbe vetetni. Ilyenkor kártérítési igénnyel is lehet élni. Ha ezt a szolgáltató elutasítja, vagy nem az általunk kért összeget fizeti ki, akkor léphetünk tovább rendszerint a bíróságra vagy a békéltető testülethez. A postai szolgáltatással kapcsolatos panaszok kivizsgálása elsődlegesen a szolgáltató feladata, akinek 30 napja van az írásban benyújtott panasz kivizsgálására. Ha ez nem történik meg, akkor a válaszadási határidő lejártától számított 30 napon belül az NMHH-hoz lehet fordulni, és felügyeleti eljárást kezdeményezni.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV