+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Mestereket avattak, Keszthelyre aranykoszorús mesterlevél is került
2023. december 7. csütörtök 17:34 - Zalaegerszeg
Mestereket avattak, Keszthelyre aranykoszorús mesterlevél is került
Újabb mestereket avattak Zala vármegyében. A Kereskedelmi és Iparkamara zalaegerszegi rendezvényén öt kozmetikus- és hat autószerelő mester vehette át a szakma legmagasabb szintjét jelentő oklevelet.

Aranykoszorús kozmetikus mester lett Linhart Rita. Az Asbóth iskola igazgatóhelyettesét korábbi tanítványai terjesztették fel. A nemzetközileg elismert szakember úgy véli, ez a legnagyobb szakmai kitüntetése.

„Én azt gondolom, ha valaki eljut egy mestervizsgáig és bevállalja azt, hogy tanul és még plusz tudást rak le az asztalra, a vendégei és a saját érdekében, hogy minél nagyobb tudást tudjon kiépíteni, akkor az egy fantasztikus dolog és ha ennek én is egy picit a részese vagyok az oktatással, akkor az még jobban szívet melengető dolog” - nyilatkozta az aranykoszorús mester. 

Linhart Rita szerint 30 éve is nehéz volt a kozmetikus szakma, kiváltképp a mestervizsga elsajátítása. A mai rohamosan fejlődő világban még nehezebb dolguk van a tanulóknak, hiszen a technológia és az anyagok még gyorsabban fejlődnek, változnak.

Az elmúlt hét évben 370-en tettek mestervizsgát Zala vármegyében. Ezúttal öt kozmetikus- és hat autószerelő mestert avattak.

Csiszár Ádám autószerelő mester: „Gyerekkori álmom volt, hogy ezt a szakmát csináljam. Édesapám is ezt a tevékenységet folytatja. Több mint tíz éve dolgozom ebben a szakmában és szerettem volna egy magasabb szintre fellépni és hála Istennek sikerült ezzel a mesterképzéssel.”

A képzés és vizsgáztatás a kamara feladata. Mesterlevelet az kaphat, aki szakmai képesítéssel és gyakorlattal rendelkezik, illetve teljesíti a vizsgát. A mestervizsga célja a szakmai fejlődés és a tanulóképzés. Csak mesterlevél birtokában lehet tanulót foglalkoztatni. A szakképzés nemzetgazdasági érdek, ezért azt támogatja az állam.

„A kamarához rendelt feladatként és a kormány támogatásával azok, akik részt vesznek a mesterképzésben – ha nem önerőből finanszírozzák – akkor 80 százalék támogatást kapnak és csak 20 százalék önerőt kell hozzá biztosítaniuk” - mondta Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azt tapasztalja, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a mesterlevél népszerűsége. A szakmaspecifikus ismeretek mellett pedagógiai módszertanból és vállalkozásvezetési ismeretekből áll a mestervizsga.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

via Zalaegerszegi TV 

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Bővül a színház fogadótere, a tervek között szerepel egy piaci kéregparkoló és vásárcsarnok kialakítása.
 
Novák Ferencet és Vértesaljai Lászlót is polgármesterjelöltnek javasolják.
 
Az Alkotmánybíróság elnöke egyedüli jelölt volt a tisztségre.
 
Szabás-varrás workshop kezdődött a keszthelyi Népművészeti Alkotóházban
 
Az elmúlt évek inflációja, illetve az ingatlanok értékemelkedése indokolta a döntést.
 
A jelenlegi polgármester közösségi oldalán köszönte meg a keszthelyi Fidesz csoport támogatását.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus