Vasárnapi istentiszteleten szól az ének. A téma többek között a felelősségvállalás, a feltétlen szeretet, a türelem volt. Minden, ami egy nevelőszülő számára fontos.
„ Az Egyháznak, ilyen tájt kiváltképpen, adventi időben nagyon nagy felelőssége, hogy odafigyeljen ezekre a gyermekekre. Talán a legnagyobb ajándék minden édesség és játék mellett, az lehet, ha közösen imádkozunk azért, hogy ezek a gyerekek családba kerüljenek. Olyan családba, ahol a legnagyobb értéket kapják meg, a nevelőszülői figyelmet, a nevelőszülői szeretetet és a szülői gondoskodást.” hangsúlyozta Zichy Emőke, a Keszthelyi Református Egyházközség lelkésze.
A Szermek Zsoltéknak évekkel ezelőtt teljesen ismeretlen volt a református nevelőszülői hálózat, de gyermekeket szerettek volna nevelni. Ma 2 kislánnyal osztják meg az életüket.
„Nevelőszülővé váláshoz szerintem 3 dolog, ami nagyon fontos: Az egyik a hit. Hit nélkül nem fog normálisan működni. Alázat, és a harmadik pedig a türelem. Nagyon sok türelem kell hozzá, de egy nagyon szép feladat, nagyon szép szolgálat. Nekünk most 2 nevelt kislányunk van.”
Szermekné Lakatos Edit úgy érzi, sokkal többet kapnak vissza a gyermekektől, mint amennyit ők adnak. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy szeretet nélkül nem tud működni ez a kapcsolat.
„Szeretet nélkül ez nem megy. A gyerekek által megtudtuk mi az, hogy önzetlenül, feltétel nélkül szeretni valakit. A fegyelem, az odafigyelés ugye a legfontosabb, de a sok nehézség mellett nagyon sok örömet is kapunk tőlük.”
A hivatásra szinte bárki jelentkezhet, ám nem mindenki válhat nevelőszülővé. A jelentkezőket a vármegyében dolgozó szakmai vezető keresi fel, aki tájékoztatást ad a hivatásról. Ezt követően környezettanulmányt végez, hogy megfelelő körülmények közé kerülnének-e a gyermekek.
„Minden nevelőszülőnket nevelőszülői-tanácsadó kísér végig abban a folyamatban, amikor már azt megelőzően, hogy egy gyermek hozzá kerül és azon túl is, hogy egy gyermek már hozzá került kihelyezésre. A legfontosabb szempontunk, hogy olyan nevelőszülőket tudjunk találni és segíteni a szolgálatuk teljesítésében, ahol a rendszerben elhelyezkedő gyermekek a lehető legbiztonságosabban tudnak elhelyezkedni, és tudomásom szerint sok gyermek vár olyan nevelőszülőre, aki hosszabb, vagy rövidebb ideig az ő útját tudja kísérni.” magyarázta el Kovács Gergely, a Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ intézményvezető-helyettese.
Januárban indul leendő nevelőszülőknek tanfolyam, amire a Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ kiemelten várja azokat, akik 0 és 3 éves közötti gyermekek gondozására nyitottak.
Pelikán Péter - Keszthelyi TV