+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Idősbarát Önkormányzat Díjat vett át Keszthely
2023. november 3. péntek 12:15 - Keszthely
Idősbarát Önkormányzat Díjat vett át Keszthely
Az idén is két település, Keszthely és Csörnyefölde nyerte el az Év Zalai Idősbarát Önkormányzata Díjat. A díj elnyerésére a Zala Megyei Idősügyi Tanács minden évben pályázatot ír ki, míg az elismerésről – a gyakorlatnak megfelelően- a Zala vármegyei közgyűlés elnöke dönt. Az elismerést ma délután,ünnepélyes keretek között vehette át Keszthely város polgármestere.

Az Idősbarát Önkormányzati Díjra 20. alkalommal pályázhattak az önkormányzatok. Az idősügyi tanács a javaslattételnél  azt vette figyelembe, hogy a pályázó települések önkormányzatai az alapfeladataikon túl milyen további erőfeszítéseket tesznek még a helyben élő idősek érdekében, amelyekkel az idősek aktív közösségi részvételét fokozzák, és az elszigetelődés, a magány, a tétlenség leküzdése érdekében valósítottak-e meg szervezett programokat. A díjat a Zala Vármegyei Idősügyi Tanács elnöke, Pácsonyi Imre adta át Keszthely város polgármesterének."Keszthely városa példaértékűen szervezi az idősekkel kapcsolatos szolgáltatásokat. Külön érték természetesen, hogy működtet, fenntart Idősügyi Tanácsot és valamennyi civil szervezettel amelyik időseket is ellát,időseket is tudnak soraik között,jó kapcsolatot ápol. És vannak olyan intézményei amelyek szerepi funkciójuk alapján külön figyelmet fordít az időseknek."- mondta Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Idősügyi Tanács elnöke.

Nagy Bálint az  Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője. A díjátadáson beszélt az idősek  megbecsüléséről, a közösségért vállalt szerepükről. "Mikor egy közösség jövőt tervez, célokat tűz ki,akkor abban a tapasztalattal rendelkező, nagy tudással,bölcsességgel rendelkező idősebb generációnak a megbecsülése mindig különösen fontos és azt gondolom,hogy egy közösséget jellemez is és be is mutat az, hogy az időseiről, az idősebb korosztályról milyen mértékben és hogyan gondoskodik. Azt gondolom, hogy  ez alapvető kötelesség először is. S az, hogy a napi munkában, a napi egyeztetésekben, a célok meghatározásánál már csak a tapasztalatuk, a tudásuk lévén az idősebb szépkorú generációt minél inkább bevonjuk , az szerintem kifejezetten fontos mint közösségépítés."- mondta el Nagy Bálint

Manninger Jenő polgármester a köszönte meg az elismerést,amelyet az elmúlt évek munkájának eredményeként nyert el a város.

"Elsősorban az idősügyi szervezeteknek a munkáját ítélték meg és azt gondolom, nagyon fontos. Úgy ahogy az egész országban egyre több idős ember van,Ők még aktívak, ugyanakkor nagyon sokan vannak akik egyedül vannak,vagy a családjuk nem mindennap tud róluk gondoskodni,Itt elsődleges a segítség és a gondoskodás. Természetesen a szociális ellátása, egészségügyi ellátása…mindenkinek jár köszönet aki ebben részt vett. Én azt gondolom, legfontosabb a törődés."- emelte ki köszöntőjében Manninger Jenő.

Az Idősbarát Önkormányzat Díjjal elismerték, hogy Keszthelyen az idős lakosok a munkával töltött évek után megváltozott élethelyzetben is megbecsült, értékes tagjai a  közösségnek és a társadalomnak.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

 

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A Fejér György Városi Könyvtár közösségi terének elnevezésére várják az ötleteket.
 
20 kg-os példányt csaltak horogvégre.
 
A szavazáshoz csak e-mail címre van szükség.
 
Olvasásra sarkall az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány kihívása.
 
A sportegyesület hívására húsz e-sportot kedvelő fiatal mérette meg magát a viadalon.
 
A Kis-Balaton nádasa a vízszűrő szerep mellett több élőlény fészkelő- vagy pihenőhelye.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus