+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Légimentős véradásra várják az önkénteseket
2023. szeptember 29. péntek 16:52 - Keszthely
Légimentős véradásra várják az önkénteseket
Légimentős véradást szerveznek szombaton országszerte. Keszthelyen immár harmadik éve a Festetics-kastély ad otthont a programnak, ahová a sármelléki légimentő bázis munkatársai is kitelepülnek. Az esemény kiemelten fontos, hiszen a mentőhelikoptereken is nagy szükség van a vérkészítményre. A szervezők csaknem félszáz véradót várnak a programra.

Tavaly 482-en adtak vért az országos légimentős véradáson, közülük 73-an először. Keszthelyen 78-an látogattak el a programra, ezzel Budaörs után a második helyet sikerült megszerezni a bázisok közötti versenyben. A mentőhelikoptereken több mint két éve van lehetőség vérkészítményt szállítani és transzfúziót végezni, ezzel több életet sikerült megmenteni.   

„Ez azt jelenti, hogy egy súlyos állapotú sérült már a kórházi ellátás előtt, a helyszíni ellátás során részesülhet vérátömlesztésben. Ezek olyan súlyos állapotú betegek, akik lehet, hogy mire eljutnak a kórházig, már nem is lenne lehetőségük ott megkapni a vért. Ezáltal az állapotukat tudjuk stabilizálni, előrébb hozva a kórházi ellátást, így több esélyt kapnak a túlélésre.” - tájékoztatott Dr. Gebei Róbert, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója.

A hazai mentőhelikoptereken két egység 0 negatív vér van, emellett a bázison is tárolnak vérkészítményt. Ez azt jelenti, hogy minden nap 28 egység vérre van szükség országosan a légimentésben. A Magyar Vöröskereszt azt tapasztalja, hogy a civil véradásokon szép számmal jelennek meg az önkéntesek, és az első véradók száma is növekszik.      

„Már a következő évi véradásokat tervezzük majd a Vérellátó Szolgálattal közösen. Ez a tervezés nagyon fontos, és nagyon bíztató az – ahogy itt elhangzott – hogy nagyon sok első véradó jön el a légimentős véradásokra, akikből bízunk benne, hogy nemcsak első véradó lesz, hanem második, harmadik, negyedik véradásra is el fog menni, tehát rendszeresen és folyamatosan számíthatunk rájuk.” - tette hozzá Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

A keszthelyi Festetics-kastély már a kezdetek óta helyet ad a légimentős véradásnak. A sármelléki bázison szolgálatot teljesítő helikopter az idén is ott lesz a helyszínen, az érdeklődők akár bele is ülhetnek. Emellett gyerekprogramokkal és újraélesztési gyakorlattal várják a véradókat. A Vöröskereszt helyi szervezete szerint Keszthely idén is jól teljesít.

„A hagyományokhoz híven ismételten túlteljesítjük időarányosan a tervet. Úgy gondolom, hogy a 2600 egységnyi vér, amit éves szinten ebben az évben meghatároztak, jelenleg 1890 egység vérnél tartunk, amelyet sikerült levennünk. Köszönet illeti a véradókat, akik megjelennek, akik rendszeresen megjelennek.” - emelte ki Kapcsándy Mária, a Magyar Vöröskereszt Keszthelyi Területi Szervezetének elnöke.

A légimentős véradás sajtótájékoztatóján elhangzott, akik holnap nem tudnak részt venni az eseményen, de jövő hét péntekig vért adnak bárhol, megadják nevüket és címűket, jogosultak lesznek a légimentős kitűzőre. Fontos, hogy a véradó pontokon jelezzék, a légimentőknek szánják a készítményt.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
7
8
további híreink
 
A Fejér György Városi Könyvtár közösségi terének elnevezésére várják az ötleteket.
 
20 kg-os példányt csaltak horogvégre.
 
A szavazáshoz csak e-mail címre van szükség.
 
Olvasásra sarkall az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány kihívása.
 
A sportegyesület hívására húsz e-sportot kedvelő fiatal mérette meg magát a viadalon.
 
A Kis-Balaton nádasa a vízszűrő szerep mellett több élőlény fészkelő- vagy pihenőhelye.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus