+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Kevesebb gabonát takarítottak be
2023. augusztus 17. csütörtök 17:08 - Zalaegerszeg
Kevesebb gabonát takarítottak be
Befejeződött a legtöbb helyen az aratás. Az elmúlt héten lehullott jelentős mennyiségű csapadék ugyan megnehezítette a betakarítási munkát, sok helyen későn is tudtak neki állni. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt országosan több mint 30 ezer hektár őszi búza egy része várhatóan már nem fog érdemben hasznot termelni a gazdálkodóknak. Zalában utoljára tíz éve volt olyan rossz a termés, mint most.

A búzatermés minőségben és mennyiségben is elmarad a várakozásoktól. Országosan átlag 5,6 tonnát tudtak betakarítani hektáronként. Ennek az időjárás is oka. A legtöbb helyen az eső miatt kinőtt gaz további veszteséget jelent a zalai mezőgazdaságban dolgozóknak is. Simon József 140 hektáron gazdálkodik, ennek több mint fele búza. Elmondta, tavaly még úgy tűnt, hogy jobban megéri, ezért a szokásosnál többet vetett belőle, az időjárás azonban közbeszólt

 „A minőség már csak takarmány, ha egyáltalán takarmányba is elmegy, mert elkezdett kicsírázni a szem a kalászokban. Ahol meg van dőlve, azt már fel sem szedem, mert nem látom értelmét. A termés mennyiség, talán most már mondhatom a fele, ha lesz, mint amire számítottam, tehát anyagilag nagy veszteség. A magas inputanyag-árak mellett, még, ha normálisan tudtunk volna aratni, akkor is mínuszosak lettünk volna, de így sokkal nagyobb a veszteségünk."

A tavaszi árpát 4,4 tonnás termésátlaggal aratták le a gazdák. A tritikálét hektáronként 4,7 tonna, a rozst pedig 3,3 tonnás eredménnyel szállították a tárolókba. Ezt Nagy István agrárminiszter közölte. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról szólt, hogy mintegy 30 ezer hektár búza maradt betakarítatlanul a földeken. Erre az elmúlt években nem volt példa.

„Az egész vetésterület szempontjából az 1 millió 7 ezer hektárhoz képest ez a 20-30 ezer hektár nem jelentős. Az ország kenyere megtermett, van egy ilyen 5 és fél millió tonna körüli termés az országban és 2,5 millió tonna a belső felhasználás búzából, ebből 1,2 millió tonna megy malomipari felhasználásra. Van egy takarmányozási szükség, egy ilyen 800 ezer tonna.  300 ezer tonna ipari felhasználásra, és 300 ezret kell felhasználnunk a következő évben vetőmagnak.” 

Az árak is változnak. Petőházi Tamás úgy fogalmazott, jó lenne, ha a nyugat-európai árakat minél gyorsabban elérnénk mi is, ekkor lehetnének elégedettek a nyári munkákkal a gazdák.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A nonprofit Kft. azzal a céllal jött létre, hogy a régió meghatározó szektorában tanulókat.
 
Nőtt a hallgatók száma, és folyamatosan valósulnak meg fejlesztések is.
 
Csütörtökön tartotta szeptemberi soros ülését a keszthelyi képviselő-testület.
 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több területen segíti a családokat a felzárkózó településen.
 
A teljesen elektromos jármű várhatóan tavasszal áll szolgálatba, és hatékonyabb lesz, mint a jelenlegi.
 
Három és fél hónap alatt átlagban napi 82 bérlést regisztrált Keszthelyen az üzemeltető cég.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus