+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Nemzetközi versenyre készülnek a senior teniszezők
2023. június 26. hétfő 15:31 - Keszthely
Nemzetközi versenyre készülnek a senior teniszezők
A hétvégén zajlott Keszthely város senior teniszbajnoksága a Helikon Tenisz Clubnál. A versenyre főpróbaként tekintenek a szervezők: augusztus 29-étől szeptember 3-ig egy nemzetközi megmérettetés lesz, arra készültek fel a résztvevők.

Körülbelül 35-40 játékos részvételével zajlott a bajnokság, amit a Helikon Tenisz Club és a Szenior Tenisz Szövetség rendezett meg. Kiváló időjárás jellemezte a napot, így az idősebb játékosok számára sem volt megterhelő a játék. A 70 év feletti korosztályban az első helyezést a klub volt elnöke, Holló János szerezte meg. Ezt mondta: "Kevesebben jöttek el a korosztályunkból. Sok a sérült és beteg, sajnálatos módon. De hát így is, azt hiszem, azért kellett küzdenem, hogy Keszthelynek szerezzünk valami érmet, hát most sikerült az aranyérmet megszerezni. Első nyilván ez volt, a második pedig az unokának, mert elvárja: gyerünk papa, küldd a fényképet."

Több, mint tizennyolc esztendeje működik a Szenior Szövetség. 30 éves kortól már seniornak nevezik a teniszezőket. Jellemző, hogy 85, 87, sőt 90 éves tagok is vannak. A Szenior Tenisz Szövetség elnöjke, Erdei Csaba így vélekedett: "Nagyon szeretjük Keszthelyt. Az egyik legfontosabb állomása a versenynaptárunknak. Itt már lassan ötven éve mennek a senior versenyek, és a legnagyobb szabadtéri versenyünk a keszthelyi Lénárt László Emlékverseny. Ez egy ilyen felkészülési verseny, ez a városi bajnokság, ahol a játékosok szokják a környezetet, illetve a légkört."

A bajnokságnak helyt adó Helikon Tenisz Club elnöke többször is hangsúlyozta: fontos, hogy mozogjunk. Mindegy, hogy mit csinálunk: hegyet mászunk, túrázunk, biciklizünk, úszunk, vagy netán teniszezünk, csak mozogjunk. Ebben a város vezetése is partner. "Keszthely város nagyon támogatja a teniszsportot. Pénteken beszélgetve polgármester úrral megállapítottuk, hogy mind a kettőnknek még van mit javítani a tenisz tudásunkon, viszont a lelkesedésünkön nem. Az a lényeg, hogy játsszunk" - mondta a Helikon Tenisz Club elnöke, Horváth Imre.

A keszthelyi bajnokság főpróbája az augusztus 29-én kezdődő nemzetközi versenynek, amin már általában 350-400 teniszező vesz részt.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az adventi gesztenyesütést Gyenesdiáson.
 
Magyarország egyik legnagyobb beltéri betlehemével büszkélkedhet Zalavár.
 
Elhunyt Réthelyi Jenőné, a hírt családja osztotta meg televíziónkkal.
 
Négy év után ismét vetélkedtek a Mikulás Kupáért.
 
Nevükhöz nagyon sok helyi kulturális program létrejötte fűződik.
 
A korszerű csomóponttal nőtt a közlekedésbiztonság.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus