+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Évet értékeltek Gyenesdiáson
2023. január 30. hétfő 16:10 - Gyenesdiás
Évet értékeltek Gyenesdiáson
2022-ben is több fejlesztés valósult meg Gyenesdiáson. A településen nőtt a vállalkozók és a lakosság száma is. Az újévi pohárköszöntőn elismerték mindazoknak a munkáját, akik az elmúlt évben hozzájárultak a nagyközség fejlesztéséhez. Átadták a „Gyenesdiás Szolgálatáért” és a „Gyenesdiás Nagyközségért” díjakat is.

A 2022-es év legnagyobb beruházása az iskola felújítása volt. Ez a KLIK pályázatának köszönhetően, 1,5 milliárd forintból valósult meg. Új tornacsarnokot építettek és tantermeket is kialakítottak. Önerőből elkészült az új Művelődési Ház az élelmiszerbolt tetőterében, és melegítőkonyhát is létesítettek. Emellett a tavaly is kiemelt figyelmet fordítottak a klímavédelemre, és kulturális programokban is bővelkedett a település.

„Nagyon fontos az, hogy a közösségek, akik amúgy is mindig össze kell, hogy fogjanak, és össze kell, hogy tartsanak, nehéz időben még inkább felértékelődik a szerepük. Nagyon fontos, hogy most is összefogjunk, és Keszthely, Gyenesdiás és ennek a térségnek a közössége, akikre azt gondolom, hogy mindannyian, itt élő emberek méltán lehetünk büszkék, hiszen mindig kiállta az idők próbáját. Azt fogom tőlük kérni, hogy most is, a mostani nehézségekben is fogjunk össze, tartsunk össze.” - tájékoztatott Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár.

Tavaly megvalósult a település horgásztanyáinak felújítása, fejlesztették a strandokat, amelyek ismét öt csillagos minősítést értek el. Elkészült a strandokat összekötő sétány és kerékpárút. Megjelent a 9. Monográfia kötet, amely Gyenesdiás művelődéstörténetét mutatja be, és kiadták a Gyenesdiási Antológia 5. kötetét is. Az újévi pohárköszöntőn elhangzott, az idénre is több beruházást, illetve kulturális programokat terveznek, az elsődleges cél azonban a település stabilitásának megőrzése.         

„A legfontosabb talán 2023-ban, hogy a működőképességünket megtartsuk, racionális, költséghatékony gazdálkodást és költségvetést állítsunk össze, és természetesen vigyázzunk az intézményeink minőségi szolgáltatásaira, a dolgozóinkra. Meglegyen az önbecsülésünk, és tényleg tudjuk a civil szervezeteket is, és mindennemű közösséget, sőt a vállalkozásokat úgy segíteni, támogatni, hogy attól a település erősödjön.” - emelte ki Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere.

Az idén tervezik az új köztemető kialakítását, az ipari park bővítését, a malom környezetének fejlesztését és strandi parkolók kiépítését is.

A pohárköszöntőn nem csak az évet értékelték, hanem kitüntetéseket is átadtak. Jankó Rozália az önkormányzat adócsoportjánál végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a „Gyenesdiás Szolgálatáért” díjat vehette át. Hársfalvi György nyugalmazott művelődési ház igazgatót „Gyenesdiás Nagyközségért” díjjal ismerték el.     

„Egy másfél évvel a rendszerváltás követően kerültem ide, a művelődési házba, és 28 és fél éven át tulajdonképpen egy bizonyos kezdő szintről eljutottunk egy szerintem elég vállalható szintig a település művelődési, kulturális, közösségi – mert azt nagyon fontosnak tartom – életével kapcsolatosan.” - mondta Hársfalvi György, a József Attila Művelődési Ház és Könyvtár nyugalmazott igazgatója.

A pohárköszöntő jó alkalmat teremtett arra is, hogy a térség polgármesterei találkozzanak egymással, illetve a megjelent vállalkozókkal.

Regman Karola - Keszthelyi TV                                                                                                              

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Napjainkban több, mint száz tagot számlál az egyesület.
 
Az ügyben keletkezett iratokat megküldték a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.
 
A Magyar Vitorlás Akadémia jóvoltából egy aktív sportnapban lehetett része a családoknak.
 
A Várkertben rendezték meg a keszthelyi hősök napját.
 
Átadták a kutyás strandhoz vezető felújított vasúti átjárót.
 
A Kossuth Lajos utcában térkövezték le a gyalogutat, a beruházás mintegy 23 millió forintba kerül.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus