A Georgikon szellemisége, a sárgulás, a burgonyanemesítés és a gyümölcs génbank is gyarapítja a Keszthelyi Értéktárat. A Keszthelyi Értékek Napján Keszthely kincse oklevéllel jutalmazták azt a 32 értéket, vagy az azokat javasló személyeket, amelyek öregbítik a város hírnevét. A Georgikon Kar hét elismerést is átvehetett, erre a kar vezetősége, és az ott tanuló hallgatók is rendkívül büszkék.
„Európa első, rendszeres agrárfelsőoktatási intézménye, amit 1797-ben alapítottak a Festeticsek, gyakorlatilag évszázadok óta jelen van Keszthely város életében. Mind a korabeli történetek, mind az abból kikerekedő hagyományok alapot adhatnak egy értéktárba történő bejelentéshez. Ugyanakkor a jelenkorban is vannak olyan fontos dolgok, modern eredmények, hiszen például egy növénynemesítési, szőlő- vagy burgonyanemesítési tevékenységet ide sorolhatunk, amelyek a hagyományok mellett szintén az értékek közé sorolandók és sorolhatók.” - mondta Polgár J. Péter, a Georgikon Kar dékánja.
A Keszthelyi Értéktár 2013-ban jött létre, a gyűjtőmunkában pedig nagy szerepet vállalt a Goldmark Károly Művelődési Központ égisze alatt működő Hungarikum Klub. A keszthelyi értékek közül például a Festetics kastély a megyei értéktárban is szerepel, Bakonyi Károly életműve pedig a napokban az országos értéktárban is helyet kapott. Helyi érték még többek közt a monarchiakori Balaton-part, a városalapító Lackfi nádor, a Fő téri templom, és a Georgikon Majortörténeti kiállítóhely. A Keszthelyi Értékek napját azzal a céllal szervezték, hogy megismertessék a közönséggel a város kincseit.
„Úgy gondoltuk, hogy a Keszthelyi Értéktárban már nagyon sok olyan érték van, amit érdemes megmutatni a keszthelyi közönségnek. 2013-ban megalakult a Keszthelyi Értéktár, és utána 2015 októberében pedig itt, a Goldmark Károly Művelődési Központban megalakítottuk a Hungarikum Klubot. Ez egy viszonylag zárt kör helyi lokálpatriótákból, pedagógusokból, értelmiségiekből, akik érdeklődnek Keszthely város sorsa iránt, ezekből a tagokból áll össze ez a klub. Mi magunk is azt a célt tűztük ki, hogy a keszthelyi értékeket be fogjuk javasolni az értéktárba, illetve hogy ezeket fogjuk összegyűjteni.” - hívta fel a figyelmet Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.
A rendezvényen több díjazott is bemutatkozott. Fellépett a Nagyváthy és a Georgikon Néptáncegyüttesek, a Helikon Kórus és két, Helikoni Ünnepségeken díjazott diák is. Az okleveleket a Keszthelyi Értéktár bíráló bizottsága adta át, amelynek elnöke Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere.
„Nagyon örültem neki, mikor ez a kezdeményezés országszerte elindult, hogy a helyi értékeket gyűjtse össze minden település, amennyiben erre úgy gondolja, hogy szüksége van. Ezeket a javaslatokat értékelve tovább tudjuk küldeni a megyei értéktárba, sőt be is kerülhet akár a Hungarikumok közé is.” - tájékoztatott a polgármester.
A Hungarikum Klub tagjai felhívták a figyelmet arra, hogy bárki javasolhat értéket a Keszthelyi Értéktárba. A szervezők remélik, hogy a város kincsei folyamatosan gyarapodni fognak, és így évről-évre lesz mit megmutatni a helyi közönségnek.
Regman Karola - Keszthelyi TV