Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Udvari játékokat kaptak
2016. nov. 25. péntek | Keszthely
Udvari játékokat kaptak
A keszthelyi Zöldmező iskola tanulói a napokban vehettek birtokba az iskola udvarán két új játékeszközt. Az udvari játszótér nem szokványos módon bővült. Egy végrendelet tette lehetővé a játékeszközök megépítését.

Önfeledten játszhatnak a diákok az  óraközi szünetben a Zöldmező utcai iskolában.  Örülnek  az új játszótéri eszközöknek melyekkel bővült az iskolai játéktér. Hintáznak, csúszdáznak, és egy-egy játékon ügyességüket is kipróbálják.

A speciális intézmény 1975-ben nyitotta meg kapuit, vannak még olyan kültéri játékok, amik abból az időből származnak. Három évvel ezelőtt is támogatással sikerült új játékokat beszerezni, most pedig egy végrendeletbe foglalt akarat segítette az iskolát. Egy Miskolc mellett élő hölgy jelezte az iskola felé, hogy ismerőse végakarata szerint vagyonának egy részét speciális iskolának adományozza. A keszthelyi intézményre esett a választás.

A törvényeknek megfelelően közjegyző előtt zajlott a hagyatéki eljárás – mondta az intézményvezető, melynek értelmében átvehették az egymillió forintot meghaladó összeget. A nevelőtestület úgy határozott, hogy    udvari játékokat vásárolnak és a játékok körül  megfelelő ütéscsillapítást kialakítják . A közel 10 ezer négyzetméteres udvaron, folyamatosan bővülve már  2000 négyzetméteren élvezhetik a diákok a játékparkot.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

| 2025. már. 7. péntek 19:15 | Keszthely
A Zöldmező utcai iskola hagyományos programja évről-évre népszerűbb. Most is három megyéből érkezetek diákok és felkészítőik.
| 2025. feb. 13. csütörtök 19:15 | Keszthely
Várbíró László 87 éves volt. Február 19-én mondanak érte gyászmisét.
| 2024. okt. 16. szerda 19:15 | Keszthely
A Space Buzz projekt keretében egy szimulátor segítségével leshettek be az űrhajósok életébe.
| 2022. jún. 14. kedd 19:07 | Nemesvita
A NABE 5.alkalommal rendezte meg a környezet és természetvédelemhez kapcsolódó fesztiválját.
| 2021. már. 9. kedd 19:06 | Keszthely
Új játékokat, eszközöket és bútorokat vásároltak pályázati pénzből az óvodáknak.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
07:15
Objektív
07:45
Forgószínpad
08:19
Diagnózis
08:49
Göcsej Filmfesztivál
09:00
09:30
Hargita Tv
09:52
Savaria Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:15
10:45
Forgószínpad
11:19
Diagnózis
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.