Veterán rendőrautó, diavetítő és felfújható gumimatrac várta mindazokat, akik a hétvégén Gyenesdiásra látogattak a Cruisers Rockin’ Beach rendezvényére. A hagyományteremtő szándékkal létrejött tematikus nap a régi rock and roll világát elevenítették fel. A fiatal generáció a szülők és nagyszülők világába nyerhetett betekintést, a felnőtt látogatók pedig szívesen nosztalgiáztak a Diási strandon.
„Nagyon tetszik a kiállítás, rengeteg játék volt nekem is meg gyerekkoromban, nem láttam 40 éve ilyen tárgyakat, de most előjönnek az emlékek, hogy mik voltak 40-45 évvel ezelőtt az én gyerekkoromban is.” - mondta egy lelkes látogató, Czukor Zsolt.
Ez a több, mint harminc éves Lada a saját kerekein érkezett Gyenesdiásra, ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy Ötvös Csöpivel is fotózkodott. Az autó és kísérője régi kapcsolatot ápol a program szervezőivel, már több rendezvényükön is részt vettek. A jármű minden olyan felszereléssel rendelkezik, ami egy rendőri akcióhoz szükséges, még egy frissen vasalt egyenruha is lóg a hátsó ablakban.
„Ez az autó már több, mint 30 éves, az ország egyetlen, állományban lévő 1200-as rendőr Ladája. Külön engedéllyel, az összes felszerelésével megvan, és van rá megkülönböztető jelzés használati engedély is, úgyhogy nyugodtan közlekedhet az utakon akár veteránautó felvonulásokon, akár különböző kiállításokra a saját lábán szokott elmenni, ahogy ide is.” - tájékoztatott Ribes Attila, az autó kísérője.
Gyenesdiáson már hagyománya van a rockabillynek, hiszen az előző években is voltak olyan programok, ahol veterán autócsodák és pin-up girl-ök szórakoztatták a nagyérdeműt. Idén a Cruisers Hungary – mindössze három fős - csapata varázsolt retro hangulatot a Balaton egyik legjobb strandjára, ahol napközben a kicsiket kismoszkvics futammal várták, este pedig a koncerteké volt a főszerep.
„Mind a hárman egy kicsit gyerekek maradtunk, tehát akkor, amikor felnőttünk, ez a retro vonal, a rock and roll, a rockabilly, illetve ezeknek a stílusjegyei, ezek magával ragadtak minket, és így maradtunk. Van, aki viseli ezeket a stílusjegyeket magán, van, aki nem annyira közülünk, de belül mind a hárman ugyanazt érezzük. Mi egy pici rockabilly klub vagyunk, igazából egy éve alakultunk egy nemzetközi szervezethez csatlakozván, és próbáljuk ezen a zenén, ezen az életérzésen keresztül a nemzetközi kapcsolatokat ápolni.” - számolt be Korpics Gábor, a Cruisers Hungary alelnöke.
Az érdeklődők egy régi Skodát, Fiatokat és veterán motorkerékpárokat is láthattak, a retro kiállítás pedig rég elfeledett tárgyakat vonultatott fel. A szervezők remélik, hogy a látogatók jól érezték magukat, és a jövőben sikerül egy jó hangulatú retro fesztivált varázsolni a Diási Strandra.
Regman Karola - Keszthelyi TV