Libbenő szoknyák és tűzpiros cipők népesítették be a színpadot a Los An Gyenes fesztiválon. A pin-up lányok szépségversenye az egyik fő mozzanata volt az ötödik alaklommal megrendezett programnak. A lányok az ’50-es évek ruháiban, rock&roll zenére mutatkoztak be, közülük többen már évek óta a stílus szerelmesei.
„Én ezt kiskoromban a filmekben, és nagyon megtetszett ez a stílus, leginkább a táncforma. Nekem van egy táncsport egyesületem, és volt már olyan táncunk, ami ezt a stílust tükrözte, és pöttyös ruhában voltunk, és mindenkinek nagyon tetszett.” - mondta az egyik versenyző, Szaluter Tünde.
A pin-up lányok mellől természetesen nem maradhatnak el a gyönyörű autók sem. Cadilacc-ek, Camaro-k, és az amerikai autóipar számos csodája népesítette be a Kárpáti Korzót. A sokak által filmekből jól ismert kisbuszokat is megcsodálhatták az érdeklődők. Kiss Zoltán az első perctől részese a gyenesdiási rockabilly élménynek, és szívesen mesél az érdeklődőknek az 1974-es Lincoln Continentaljáról.
„Ez igazából a korának szerintem legjobban felszerelt autója. 7600 köbcenti, és full extra. Négy elektromos ablaktól elkezdve, tempomat, klíma, az így alap, hat irányba mozgó elektromos ülések, és Cartier órával.” - tájékoztatott az autó tulajdonosa.
A rockabilly műfaj az ötvenes évek Amerikájának meghatározó zenei stílusa, legismertebb alakja Elvis Presley. A Los An Gyenes szervezőinek célja, hogy életben tartsák, és minél több emberrel megismertessék a műfajt. A program évről-évre egyre népszerűbb, nem csak belföldről, hanem Szlovéniából és Horvátországból is érkeztek autók Gyenesdiásra.
„Az időjárástól nagyon féltünk, de úgy néz ki, hogy most kisütött a nap így délutánra, és nagyon sok autó érkezett szerintem, 100 fölött járunk már bőven. Szóval, amit megjósoltam, az biztos most beigazolódott, úgy néz ki, hogy nagyon jól fog sikerülni ez a mai nap, és még csak most kezdődnek a programok, a zenék. Szerintem még estére sokkal jobban megtelik itt ez az egész terület. Hatalmas lesz ez a buli, jövőre is meg kell, hogy csináljuk.” - emelte ki a program szervezője, Klacz István.
Az autók között több különleges példány is feltűnt, így például ez a rendőrmobil, amely Zemplén megye seriffjét szállította a Balatonra. A szervezők külön kiemelték ezt a horvát Thunderbirdit is, amely az autók szépségversenyén a legszebb ’50-es évek autója címet is elnyerte.
Regman Karola - Keszthelyi TV