Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Beszélj szépen Magyarul
2015. nov. 24. kedd | Keszthely
Beszélj szépen Magyarul
Idén 20. alkalommal szavaltak a gyerekek a Szép Magyar Beszédért Alapítvány versenyén. A megmérettetés során minden évben határainkon túl élő magyar írók és költők műveiből kell választania az általános és középiskolás résztvevőknek. A részvétel kimagasló volt, 61 gyermek állt a zsűri elé.

A kisebbek inkább prózával, míg a nagyobbak versekkel készültek. A versenyen 38 alsó tagozatos indult, ami jól tükrözi, hogy a szép magyar beszéd még nincs elfeledve.

Az első 10 évben 3 általános iskola részvételével az egykori Szendrey iskolában tartották a Szép magyar beszédért Alapítvány versenyét. 2005-től viszont a Fejér György városi könyvtár ad otthont az immáron 20 éves rendezvénynek.

Az alapítvány célja a versennyel a szép magyar beszéd megóvása, ápolása, a határainkon túl élő magyar írók és költők műveinek színvonalas bemutatása. Éppen ezért, idén a meghívott zsűri elnök a Zilahi születésű Dobai Bálint Méhes György díjas költő volt, aki örömmel fogadta a felkérést. Ő maga is fontosnak tartja, hagyományaink ápolását, melyhez hozzátartozik a szép magyar beszéd is.

A vers és prózamondó versenyt idén egy író-olvasó találkozó zárta, ahol Szálinger Balázs József Attila-díjas és Dobai Bálint Méhes György-díjas költőkkel Hinger Tamás irodalomtanár beszélgetett, közreműködtek a helyi Vajda János Gimnázium diákjai. 

 

Az alábbi eredmények születtek a pénteki szavalóversenyen:

1-2. osztály

1. hely Mészáros Réka (Csány-Szendrey AMI)

2. hely Ambrus Nelli (Csány-Szendrey AMI)

3. hely Pózvai Anna (Csány-Szendrey Ált. Isk. Belvárosi Tagiskola)

különdíj: Szigeti-Lekics Bíborka (Csány-Szendrey Ált. Isk. BelvárosiTagiskola)

 

3-4. osztály

1. hely: Fülöp Míra (Csány-Szendrey Ált. Isk. Belvárosi Tagiskola)

2. hely. Szabó-Kövi Kamilla (Ranolder J. Róm. Kat. Ált.Isk.)

3. hely Szabó Flóra (Ranolder J. Róm. Kat. Ált. Isk.) és Szincsák Gergő ((Csány-Szendrey AMI)

 

5-6. osztály

1. hely Toppantó Hajnal Anna (Csány-Szendrey AMI)

2. hely Dolacsek László (Illyés Gyula Ált. Isk, Hévíz)

3. hely: Horváth Júlia Dorottya (Csány-Szendrey Ált. Isk. Belvárosi Tagiskola)

 

7-8. osztály

1. hely Tihanyi Bence Manó (Ranolder J. Róm. Kat.ÁLt. Isk.)

2. hely: Holczer Lili (Illyés Gyula Ált. Isk, Hévíz)

3. hely Töreky Tilda (Vajda János Gimnázium)

 

Középiskola

1. hely Kéri Balázs (Vajda János Gimnázium)

 

Veress Erzsébet - Keszthelyi Televízió

 

| 2025. ápr. 11. péntek 19:15 | Keszthely
Több ügyben is tárgyaltak a keszthelyi képviselők.
| 2024. aug. 15. csütörtök 19:15 | Keszthely
Nagy segítség ez a pályakezdő pályázóknak
| 2024. jún. 24. hétfő 19:15 | Keszthely
A múzeumoké volt a főszerep szombaton
| 2024. máj. 29. szerda 19:15 | Keszthely
Az újonnan alakult Civil Pódium Egyesület célja a közösségépítés.
| 2024. ápr. 19. péntek 19:15 | Keszthely
Május 6-tól újra lesz szülészeti fekvőbeteg ellátás.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
07:15
Balatoni Mozaik
07:45
Porta magazin
08:06
Savaria Filmfesztivál
09:00
09:30
Kukkantó
09:53
Göcsej Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:45
Porta magazin
11:06
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.