Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Tündérkertet avattak
2015. máj. 18. hétfő | Keszthely
Tündérkertet avattak
Keszthelyen is avattak Tündérkertet. Vasárnap délután a nyugati városrészen található Szent Család templom kertjében, a templom fennállásának 25. évfordulóján ültettek fákat.

 Keszthelyen a Szent Család templom fennállásának 25. évfordulójára rendezett jubileumi ünnepség szent misével vette kezdetét vasárnap délután. Az 1990-ben felszentelt templom megépítésének jelentőségéről, közösségi szerepéről Tál Zoltán plébános beszélt az egybegyűlteknek.

 Az ünnepi gondolatok mellett a város polgármestere, Ruzsics Ferenc is emlékezett a 25 évvel ezelőtti kezdeményezésre. Elmondta, hogy ő akkor egy fűrésztelep tulajdonosaként segített a templom faárúinak felfűrészelésében. Mindezt adományként tette, mert jónak találta Dr. Léber Mihály címzetes kanonok - akkori plébános - kezdeményezését és azt az aktív mozgató erőt ami a város lakosságát is felajánlásokra buzdította. Ruzsics Ferenc elmondta továbbá, hogy Mihály atya nagy tettet vitt végbe azért, hogy a hívek álma megvalósulhasson., hiszen templomot építtetett ami kevés papnak adatik meg.

A temlom területén létrehozott kertben avatták a Tündérkertet. Így a város is csatlakozott a három évvel ezelőtt útjára indított mozgalomhoz az ősi gyümölcsfák megmentése érdekében. A kert avatásán Manninger Jenő országgyűlési képviselő ünnepi gondolataiban fejtette ki  az új hagyatékőrző mozgalom jelentőségét.

 V. Németh Zsolt , vidékfejlesztésért felelős államtitkár a mára nemzetközivé nőtt Tündérkert mozgalom elindításáról, folyamatos értékközvetítésérő beszélt.

A kistemplom Tündérkertjében huszonnégy gyümölcsfát már elültettek. Köztük Batul almát, Bőralmát, Arany parment, Téli körtét és Tüskéskörtét is. A huszonötödik fát - Kálmán körte - közösen ültette Tál Zoltán plébános és Dr. Léber Mihály.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

 

| 2025. ápr. 30. szerda 19:15 | Keszthely
Egy francia dalkör négy napos látogatásra érkezett Keszthelyre. A kapcsolatfelvételt ők kezdeményezték a Salve Regina kórussal.
| 2025. már. 24. hétfő 19:15 | Keszthely
Tartósélelmiszer-gyűjtést kezdett vasárnap a Katolikus Karitász. Már most sok élelmiszert és készpénzt gyűjtöttek össze. Március 30-ig tart az akció.
| 2025. feb. 13. csütörtök 19:15 | Keszthely
1832. február 12-én született Vaszary Kolos. A pannonhalmi főapát, bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek Keszthelyen látta meg a napvilágot.
| 2025. feb. 7. péntek 19:15 | Keszthely
Nagytakarítás volt a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban.
| 2025. jan. 27. hétfő 19:15 | Keszthely
Vízkereszt alkalmából megszentelték a Balatont. A vízszentelés az ortodox egyház egyik fontos szertartása.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
12:00
Képújság
18:00
Sporttárs
18:32
Hargita Tv
18:52
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
21:00
Sporttárs
21:32
Hargita Tv
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.