Feszített tempóban zajlanak a színpad építési, szerelési munkálatai a Festetics kastély parkjában. Ma este ugyanis már színre kerül a “Hét boszorka” című nyitó koncertelőadás, majd július 26-ától már a sok kacagást és jókedvet ígérő darab lesz műsoron, négy héten keresztül.
Puskás Tamás rendező a nyitóelőadás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: külön érdekesség, hogy az eredetileg forgószínpadra megálmodott díszletet itt a közönség szeme láttára építik át a felvonások között. Az egy színházi társulat életéről szóló darab második felvonásában ugyanis a kulisszák mögé enged bepillantást az író, Michael Frayn. A “Függöny fel!” egy valóban szórakoztató és a rekeszizmokat próbára tevő, három felvonásos előadás lesz.
A rendező tizenötödik alkalommal érkezett Keszthelyre, nyári játékokat rendezni. Az elmúlt években már minden keszthelyi lakos és az idelátogató színházkedvelők is hozzászokhattak, hogy nincsen nyár a Balaton fővárosában szabadtéri színház nélkül. Puskás Tamás úgy emlékszik: soha nem gondolkodott azon, vajon hány alkalommal lesz lehetősége itt rendezni.
A Centrál Színház szakemberei ma estére végeznek a szerelési munkálatokkal és indulhat a Keszthelyi Nyári Játékok. Az idén sikerült kicserélni a székek egy részét is, így háromszáz új ülőalkalmatosság várja a közönséget.
Keszthelyi Televízió - Tüskés Balázs