Szombaton déli 12 órakor rajtoltak el a 9. 24 órás úszás versenyzői. A csapattagok többsége már évek óta visszatérő versenyző, sokan még egyéniben is indultak a kezdetekkor. A program célja, hogy megmozgassa az embereket, emellett a sport és az egészséges életmód népszerűsítése is fontos. A versenyzők számára minden alkalommal nagy élmény a részvétel.
„Ez már a második évem, és minden évben ez egy nagyon jól megrendezett verseny, nagyon jól érezzük magunkat. Ezt igazából nem is annyira versenynek mondanám, inkább egy jó buli az egész, egy jól megszervezett dolog.” - mondta Lengyel Örs, a Vüz csapat tagja.
A Csík Ferenc Tanuszodában gyerekek és felnőttek együtt rótták a métereket a végső győzelem érdekében. A versenyen nincs meghatározva az úszásnem, és a csapatok összetétele is szabadon választható. Az idei megmérettetésen szoros küzdelem alakult ki a Vüz és a Fröccs csapat között, végül utóbbinak sikerült győzedelmeskednie.
„Elég nehéz volt, viszonylag kevesen voltunk, és volt akinek el kellett sajnos idő közben menni. Szerintem nagyon jót küzdött a csapat, nagyon büszke vagyok rájuk, mert a ma délelőtt folyamán mindenki odatette, amit lehetett, és erején felül teljesített.” - tájékoztatott Szalai Szabolcs, a Fröccs csapat csapatkapitánya.
A 24 órás úszás résztvevői elsősorban nem a győzelemért küzdenek. A verseny létrehozói egy olyan rendezvényt szerettek volna szervezni, ahol a sport és az úszás szeretete hozza össze a csapatokat. Az évek során barátságok is születtek, a visszatérő résztvevők már ismerősökként üdvözlik egymást.
„A csapatok megmutathatják egyöntetűen, hogy mit tudnak, mennyit bírnak. Ami itt nevezetes ezen a versenyen, hogy a picitől, a pár éves kórtól a nyugdíjas korig, messze a senior korig érkeznek a versenyzők, és meg is teszik a magukét. Itt az utolsó órában, 11 órától, amit véghezvisznek kicsik és nagyok, azt érezni kell, látni kell.” - tájékoztatott a verseny egyik szervezője, Nemes Klára.
2020-ban jubilál a rendezvény, 10. alkalommal állnak rajtkőhöz a csapatok. A szervezők több meglepetéssel is készülnek a 10. 24 órás úszóversenyre.
Regman Karola - Keszthelyi TV