Hazánk 137 településén van fürdőhely, ezek közül 68 gyógyvizes létesítmény. Az érdekérvényesítést, marketingtevékenységet és fejlesztési feladatokat ellátó Magyar Fürdővárosok Szövetségének 41 tagtelepülése van. A szövetség szerint európai színvonalú fürdőkkel rendelkezik hazánk és ezek a legnépszerűbb hazai úticélok.
A Fürdővárosok Szövetségének célja, hogy bővítse együttműködéseit. Ennek legújabb példája a Vajdasági Kereskedelmi és Iparkamarával alakuló megállapodás. A szerbiai szervezet képviselője azért látogatott el Zalakarosra, hogy megismerje a magyarországi fürdőturizmust.
Magyarországon nagyon fejlett a fürdőturizmus. Szeretnénk az itteni jó tapasztalatokat átépíteni Szerbiába – fogalmazott a kamara turizmusért felelős elnökhelyettese. Dragica Samardzic elmondta, hogy vannak termálvizeik, de nincsenek jó termálfürdőik. Az együttműködéstől azt is remélik, hogy a szerb turisták a dél-magyarországi fürdők mellett például Zalakarost is felfedezik.
Az együttműködést előkészítő tárgyaláson a Fürdővárosok Szövetségének elnöke kifejtette, cél, hogy egymást erősítve az egészség- és gyógyturizmusban további sikereket érjenek el. Szabó Zoltán úgy fogalmazott, több síkja és lehetősége van ennek az alakuló kapcsolatnak: „Az egyik, talán legfontosabb, hogy a Vajdaságban elkezdődött a fürdőfejlesztés és igazából azokat a sikereket, azokat a sikeres fürdőket akarják modellezni, ami itt Magyarországon van, ami a Fürdővárosok Szövetségének tagjainál megtalálható. Természetesen ő nekik igényük is van arra, hogy ne csak otthoni fürdőket vegyenek igénybe, hanem Magyarországra jöjjenek az ottani vendégek. Tehát mi a szakmaiságot adjuk, ők pedig a vendéget nekünk.”
A tárgyaláson a felek keresték azokat a metszéspontokat, amikben együtt tudnak működni. Elhangzott, akár EU-s pályázatokban is elképzelhető az összefogás. A Vajdasági Kereskedelmi és Iparkamara meghívta a Magyar Fürdővárosok Szövetségét az október 3-i utazás kiállításukra. Várhatóan itt írják alá a felek az együttműködési megállapodást.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV