Keszthelyen már számos utcában lehet találkozni kidobott fenyőfákkal. A hagyományok szerint Vízkereszt napján szokás lebontani a karácsonyfákat, sokan azonban akár január második feléig is megőrzik a feldíszített fenyőket.
A HUSZ Kft. munkatársai minden évben több alkalommal is elszállítják a kidobott fenyőfákat a házak elől és a lakótelepekről is. Az idei évben az 1-es és a 2-es körzetben is két-két időpontban szedik össze a kihelyezett karácsonyfákat a megszokott bio hulladékszállítási napokon.
„Az első alkalom az mindjárt jövő héten hétfőn, kedden, aztán két hét múlva hétfőn, kedden történik majd ez meg. Arra szeretném kérni a lakosságot, hogy néhány dologra figyeljünk oda a fenyőfák kihelyezésével kapcsolatban. Hogyha valaki veszi a fáradtságot és összedarabolja a fenyőfát, jó ötlet, de azt kérjük, hogy akkor biológiailag lebomló zsákba tegye bele, ne sima plasztik zsákba, mert azzal nem tudunk mit kezdeni.” - tájékoztatott a HUSZ Kft. ügyvezető igazgatója.
Kőrös László elmondta, évről évre probléma, hogy sok karácsonyfán rajta maradnak a díszek és az üres szaloncukros papírok. Az ügyvezető kifejtette, a fenyőket feldolgozzák és faaprítékot készítenek belőlük, illetve a hőerőmű fűtéséhez használják fel, de a komposztba is belekeverik. Ehhez azonban fontos, hogy a fákon ne maradjon semmilyen műanyag vagy papír dekoráció. Fontos az is, hogy mit helyezünk ki és hogyan.
„Azt is szeretném kérni, mert ilyen példa is volt tavaly, hogy a műfenyőket ne helyezzük most el a területeken. Azok kommunális hulladéknak minősülnek, oda kell elhelyezni. Társasházas övezetekben azt szeretnénk kérni, hogy a kijelölt hulladékgyűjtő edények mellé helyezzék a fenyőfákat úgy, hogy ne zavarja a közlekedést. Ugyanez vonatkozik nyilván a családi házas övezetekre is, ott is azt kérjük, hogy ne az út közepére vagy ne a járdára csak úgy figyelmetlenül helyezzék el a fenyőfákat.” - tette hozzá Kőrös László.
Azoknak, akik a szállítási napok után bontanák le a karácsonyfáikat, több lehetőséget is kínál a HUSZ Kft. Keszthelyi lakosok lakcímkártya felmutatása mellett ingyenesen adhatják le a fenyőfákat a KETÉH telepen nyitva tartási időben. Azok azonban, akiknek nincs lehetőségük kivinni a fákat a hulladékgyűjtőbe, bio szállítási napokon feldarabolva a szemétgyűjtőbe, vagy mellé helyezhetik el a fenyőket, ezeket a HUSZ Kft. munkatársai el fogják szállítani.
Regman Karola - Keszthelyi TV