Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Keszthelyen is imádkozták a rózsafüzért a fiatalok
2020. okt. 20. kedd | Keszthely
Keszthelyen is imádkozták a rózsafüzért a fiatalok
A békéért és az egységért imádkozták a rózsafüzért a keszthelyi egyházi iskolák diákjai és tanárai hétfőn. A Karmelita Bazilikában a Premontrei iskola tanulói és tanárai vettek részt az imaalkalmon. Az eseményt megtisztelte Dr. Udvardy György veszprémi érsek is, aki a fiatalokkal közösen, a fiatalokért imádkozott.

A Premontrei Szakgimnázium diákjait és pedagógusait fogadta a Karmelita Bazilika hétfőn reggel. A Kis Szent Teréz plébánia is csatlakozott ahhoz az imalánchoz, amely 2005-ben indult Venezuelából, és azóta az egész világot behálózta. Az esemény kiinduló gondolata Pió atyától származik, aki úgy vélte, ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni. A diákok nagy örömmel vettek részt az imában.

„Nekem nagyon fontos, hogy együtt imádkozzunk, és már harmadszorra imádkozunk így együtt a világbékéért és az egységért.” - mondta Mándi Izabella, a Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium tanulója.

Az Országos Lelkipásztori Intézet az idei évben is felhívást intézett a tanítókhoz, hitoktatókhoz, lelkipásztorokhoz és a szülőkhöz, hogy szervezzék meg az imaalkalmat a gyermekek számára. A Kis Szent Teréz Plébánia vezetője fontosnak tartotta, hogy a járványügyi szabályok betartása mellett hívja a premontrei diákokat a közös együttlétre.

„Imádkozzunk a gyermekekkel a jó szándékért, a békéért, az egységért. Főleg ebben a nehéz helyzetben szükség van, hogy magunkat a Jóistenhez láncoljuk. A rózsafüzér, az egy láncolat, és a rózsafüzér az egy meditációs, elmélkedő imádság, amely által, a Szűzanya kézen vezetése által közelebb kerülünk a Jóistenhez.” - emelte ki Mezei András, a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa.

A közös imádságon részt vett Dr. Udvardy György veszprémi érsek is. Az egyházi elöljáró kifejtette, ez a kezdeményezés a Szentatya missziós szándékát is teljesíti. Elmondta, nagyon fontosak azok az alkalmak, amikor a fiatalok együtt tudnak imádkozni, és a rózsafüzér ismétlődő imái lehetőséget teremtenek az elmélyülésre, a befelé figyelésre és a tetteink valamint a szándékaink átgondolására.

„Nagyon kevés olyan alkalom van, amikor fiatalok együtt tudnak imádkozni, mégpedig nagy létszámban. Nem mindig van erre szükség, de időnként kell, hogy ilyen élmény is legyen, amikor sokan, együtt ugyanazért a szándékért imádkozunk. Megtapasztalhatjuk azt, hogy az ima ereje sodor bennünket.” - tájékoztatott a veszprémi érsek.

Az imát követően az egyházi elöljárók Isten áldását kérték a Premontrei iskola diákjaira és pedagógusaira, valamint a hozzátartozóikra is.

Regman Karola - Keszthelyi TV           

| 2021. okt. 18. hétfő 15:07 | Keszthely
A Ranolder és a Premontrei iskola diákjai is csatlakoztak a Dél-Amerikából indult kezdeményezéshez.
| 2019. okt. 21. hétfő 15:46 | Keszthely
Az intézmény az "Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért" mozgalomhoz csatlakozott.
| 2024. máj. 30. csütörtök 19:15 | Keszthely
Varga Mihály tartott fórumot Keszthelyen.
| 2024. ápr. 18. csütörtök 19:15 | Keszthely
Polgári fórumra érkezett Keszthelyre Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára, országgyűlési képviselő.
| 2023. jún. 9. péntek 17:02 | Keszthely
A térség országgyűlési képviselője sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
18:00
18:30
19:00
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.