Maga a Mikulás is több csomagot hagyott el Keszthelyen. Az országos kezdeményezéshez csatlakozott a nagyszakállú. Édességekkel és gyümölccsel megtöltött csomagok kerültek például a Festetics-szoborhoz, a szökőkút mellé, vagy a főtéri bástyához.
Az arra sétáló gyerekek nagyon örültek, hogy találkozhattak a Mikulással. Énekekkel, versekkel kedveskedtek neki. Aki nem talált csomagot, az se maradt finomság nélkül, szaloncukrot kapott ajándékba. A járvány miatt a Mikulás nem tudott úgy találkozni a gyerekekkel, ahogy az elmúlt években. A Mikulás elmondta, hogy emiatt nagyon szomorú. Az idén is sok üzenet, kívánság érkezett hozzá a gyerekektől, ám nem a megszokott kérésekkel fordultak hozzá.
„Nem ajándékot kérnek, nem játékot, nem édességet, hanem nagyon sok helyről szeretetet, hogy együtt lehessen a család, hogy ez a betegség minél előbb elmenjen és hogy a nagyszülők továbbra is az unokákkal együtt tudjanak ünnepelni majd karácsonykor" - nyilatkozta a Mikulás.
A „Hagyj el egy Mikuláscsomagot” egy országos akció. Három módon lehetett hozzá csatlakozni; a forgalmas helyen elhagyott csomag mellett az egészségügyben, kereskedelemben dolgozóknak és szolgálatot teljesítők munkáját köszönhették meg, illetve a karanténban lévőket lehetett meglepni. A szervezőknek annyi kérése volt, hogy az elhagyott és megtalált csomagot fotózzák le és tegyék közzé a képet az esemény facebook csoportjában. Kovács Gyöngyi és családja tíz csomagot állított össze és helyezett el a város különböző pontjain. Gyöngyi már tavaly felfigyelt a kezdeményezésre, gyermekével akkor sajnos nem találtak csomagot Keszthelyen.
„Innen jött az ötlet, hogy az idén majd megpróbáljuk, ha nem hoz létre senki ilyen csoportot. Rákerestem a facebookon és nem volt ilyen csoport. Innen jött az ötlet, hogy egy próbát megér” - mondta el televíziónknak Kovács Gyöngyi.
A keszthelyi csoportnak 77 tagja lett, akik 24 csomag elhelyezéséről osztottak meg fényképet. Országosan több mint 300 települést regisztráltak a szervezők. A kétnapos akciónak már az első napján sok csomag talált gazdára.
Ancsin Alex, az akció ötletgazdája: „Tegnap este összeszámoltam – amennyire tudtam – és 3200 fölöttit számoltam eddig, de a kezdeményezést idén kétnaposra hirdettem meg, mivel vasárnapra esett 6-a, így aki úgy gondolta, hogy hétfőn olyan időszakban szeretné elhagyni, amikor iskolába mennek a gyerekek, vagy éppen óvodába, hogy megtalálják. Szóval ezért lett idén kétnapos.”
A visszajelzések alapján már most sikeresnek ítélik a szervezők az akciót. A kezdeményezés célja, hogy ne a szokásos formában jótékonykodjanak az emberek, hanem ismeretlenül szerezzenek örömet egymásnak.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV