Németh Tibor méhész. Azt mondja, Zala megyében hat egyesületben ezer méhésznek kell évek óta szembenézni a méhcsaládok pusztulásával. Magyarországon volt olyan év, amikor egyes területeken, télen a méhek egyharmada elpusztult. A megmaradt állomány egy része pedig nem volt termelőképes. Ami azt eredményezte, hogy kevés akác és repceméz került a fogyasztók elé. Az idei év sem biztató a méhészek számára. A tömeges pusztulás okait régóta próbálják megfejteni.
"Az utóbbi 2-3 évben tapasztalunk olyan méhpusztulásokat mint ami 2000-2002-között az USA-ban elindult. Ezt úgy hívják, hogy kaptár elhagyás szindróma. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy szinte annyi méh nem marad a kaptárba télre, mint amennyit vizsgálatra be lehetne küldeni. Az 10 szem vagy 300 valahány méhecskének kell lenni. Gondoljon bele. Egy téli méhkaptár állománya 15-18 ezer egyedből áll. Ezek eltűnnek ."- mondta Németh Tibor.
2021 tavaszán a méhészek az általuk már ismert jelenséggel, a kaptárban való pusztulással találkoztak. Méhészek, méhegészségügyi felelősök vizsgálják az okát. Köztük azokat a hibákat is, amiket a méhtartással, méhneveléssel foglalkozók követnek el. A méhek telelése nem volt rossz. Azonban a korai enyhülés miatt megindult a fiasítás és a méhcsoportok folyamatosan fogyasztották a mézkészletet, felélték a tartalékot. A méhpusztulást nagyban befolyásolja a méhek éhezése, amit egy tapasztalt, jól képzett méhésznek észre kell venni. A szakemberek megfigyelése azt igazolja, hogy a nyári méhpusztulást nagyban befolyásolja a napraforgóra való vándorlás is. Azok a méhcsaládok, amelyek nem tudnak tiszta vizet inni és az ültetvény melletti vegyszeres pocsolyákból isznak szintén elpusztulnak. Az időjárás, az enyhe tél, a korán jött meleg és a tavaszi fagy is közrejátszik a méhek pusztulásában.
"Ha ilyen mértékű lesz a pusztulás- még egyszer mondom- úgy néz ki, hogy 60% körüli pusztulás van- ott ahol pusztulnak a méhek természetesen-a gond ott van, hogy nem lesz ami beporozza azokat a növényeket, amelyek részben élelmiszert biztosítanak nekünk, részben pedig az élelmiszerként felhasznált haszonállatoknak a takarmányozására szükségeltetnek."- mondta el a szakember.
Az ország különböző területein komoly károk keletkeztek a méhcsaládokban. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel együttműködve folynak a méhek tömeges pusztulására vonatkozó hatósági vizsgálatok .
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió