Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Gasztroakadémia: emeltszíntű képzések a Balatonnál
2022. máj. 3. kedd | Keszthely
Gasztroakadémia: emeltszíntű képzések a Balatonnál
Emeltszíntű kurzusokon képzik a balatoni vendéglátósokat. Három településen – köztük Keszthelyen – szerveztek rövid, de intenzív tréningeket. A VSZK-ban a legmodernebb technológiák segítségével, a mai trendek szerint öt cukrász képezte magát.

Tányérdesszerteket, pohárkrémeket, bonbonokat és monodesszerteket is készítettek a kurzuson. Utóbbi kreációk önmagukban fogyasztható, már-már kifinomult műalkotásnak tűnő, különleges édességek.

Hajdi Lászlóné cukrász: „Nekem az hogy a bonbonnal tudtam most foglalkozni, az nagyon felemelő érzés, tehát a csokoládéval, a fehérrel is, az étcsokoládéval. Ez egy más világ, ez egy teljesen más világ mint a krémek meg mousse-ok. Fantasztikus jó érzés, hogy megtanulhattam.”

Két édességgel Bakonyi Károly előtt tisztelegtek. A Cserszegi Fűszerest aranymazsolás fehércsokoládés zselével készült bonbonba és egy kókuszos, aszalt barackos édességbe is belecsempészték. Nagy tapasztalattal rendelkező, zalai származású desszert séf oktatott. Jakabfi Dávid Európa-szerte tart kurzusokat és a témában két könyve is megjelent. 

„Készítettünk laktóz- és gluténmentes elemekből desszerteket és állati tejszín, mascarpone felhasználásával könnyű desszerteket. Különböző technikákat hoztunk, például mousse készítés volt a tanfolyamon, sablé, különböző francia eredetű desszert elemeket raktunk össze” - nyilatkozta Jakabfi Dávid desszert séf, a képzés vezetője. 

A Balaton-régióban fontos a vendéglátás minősége. A képző helyeknek meg kell felelni a kor kihívásainak. Ezért hozták létre a Balatoni Gasztroakadémiát. Három településen szerveztek kurzusokat. Naprakész, használható elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthattak el a résztvevők.  

Szabó Károly kancellár: „A három Balaton-régióban érintett centrum – a veszprémi, a siófoki és a zalaegerszegi – ezekkel az emelt szintű szakmai képzésekkel a végzett szakembereknek segít abban, hogy rövidebb kurzusokban, emelt szintű képzésekkel, turizmus-vendéglátás területén minden igényt ki tudjunk szolgálni.”

A szakképzési centrumok összefogása keretében a tanműhelyt is fejlesztik a keszthelyi VSZK-ban. A modern konyhával együtt ágazati képzőközpontot hoznak létre, melyben a vállalkozásokkal együttműködve oktatják a leendő vendéglátósókat.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2025. júl. 15. kedd 19:15 | Gyenesdiás
Ismét remekeltek a zalai strandok a Kék Hullám Zászló strandminősítésen. A polgármesterek hisznek az összefogásban.
| 2025. júl. 14. hétfő 19:15 | Keszthely
Pénteken és szombaton helyi és környékbeli művészeti együttesek szórakoztatták a közönséget a Zenepavilonnál.
| 2025. júl. 10. csütörtök 19:15 | Keszthely
Hétfő óta Keszthelyen csaknem 30 mm csapadékot regisztrált a HungaroMet.
| 2025. júl. 9. szerda 19:15 | Gyenesdiás
Új vízi járművel lépnek fel az illegális horgászkarók ellen.
| 2025. júl. 9. szerda 19:15 | Keszthely
Keszthelyi egység is képviselteti magát, a Szamuráj Jack akár a dobogóért is küzdhet az egytestű hajók közt.
XI. Évfolyam 14. Szám
Megjelenés: 2025. július 25.
12:00
Képújság
18:00
Egy csipetnyi szó
18:33
Savaria Filmfesztivál
18:36
Hargita TV
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Savaria Filmfesztivál
20:35
Savaria Filmfesztivál
21:00
Egy csipetnyi szó
21:33
Savaria Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.