Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Kisinas Tábor Keszthelyen is
2022. jún. 23. csütörtök | Keszthely
Kisinas Tábor Keszthelyen is
A szakképzést tapasztalhatták meg testközelből a Kisinas Tábor résztvevői. A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében 6. és 7. osztályos tanulók járják végig a héten a keszthelyi iskolákat. A tábor célja a pályaorientáció. A fiatalok nem csak megismerhetik az intézményeket, hanem bele is kóstolhatnak az ott folyó képzésbe.

A pizzakészítés titkába avatta be a fiatalokat a keszthelyi VSZK oktatója. A tankonyhában a már előkészített tésztára az étel elmaradhatatlan alapja, a paradicsomszósz került. Ezután a gyerekek maguk választhatták ki a feltéteket és szórhatták rá a pizza tetejére. A fiatalok lelkesen dolgoztak, bár voltak olyanok, akik nem önszántukból jöttek el a táborba.

„Anyukám küldött el. Én először nagyon nem szerettem volna ide eljönni, de azt mondta, hogy kell egy kis alapismeretség a szakmákról. Aztán végül megszerettem, mert jó.” - mondta a Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI Belvárosi Tagiskolájának diákja, Vörös Máté Dániel.

A Kisinas Tábort évek óta megszervezi Nagykanizsán és Zalaegerszegen a megyei Iparkamara. A keszthelyi szervezet kérésére idén helyben is van lehetőségük a fiataloknak, hogy meglátogassák a szakképző intézményeket. A program megkönnyíti a diákok pályaválasztását és népszerűsíti a szakképzést is.

„Nagyon örültünk, hogy sikerült ezt összehozni Keszthelyre is, hiszen itt négy olyan szakképző iskola van, akik várják a fiatalokat a beiskolázásra. Az a 6-os, 7-es fiatal, aki most itt van a táborban, egy kis ízelítőt kap ezekből a szakmákból, kicsit játékosan, kicsit kreatívan. A cél az, hogy megszerettessük, megismertessük velük ezt a szakmát, és amikor majd választanak, akkor ez nekik egy opció legyen.” - tájékoztatott Bangó László, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara térségi elnöke.

A tábor segítség az iskoláknak is, ugyanis kötetlen formában tudnak bemutatkozni. A szakképzés az elmúlt években ismét népszerűbb lett a fiatalok körében, de még mindig kevesen jelentkeznek ilyen intézményekbe. A vállalkozások ugyanakkor küzdenek a munkaerő hiánnyal, főleg a vendéglátás és a turizmus terén kevés a munkavállaló.

„Minden területen a kétkezi szakmákra talán kicsit kisebb az érdeklődés, viszont a technikusi lábunk, a technikusi képzésben nem csökkent a létszámunk, tehát továbbra is megmaradt a további éveknek az érdeklődése. Ez annyiból pozitív és jó irány, hogy a technikus képzést a gimnáziumok alternatívájaként is kínáljuk a továbbtanulóknak.” - emelte ki Fisli István, a ZSzC Keszthelyi Vendéglátóipari Technikumának igazgatója.

A Kisinas Tábor résztvevői Keszthely összes szakképző intézményét meglátogatják az egy hét alatt. a tábort A Balaton-parti városban először, de a megyében 8. alkalommal szervezte meg az Iparkamara.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2019. jún. 20. csütörtök 15:09 | Keszthely
A pályaválasztás előtt álló általános iskolások döntését segíti a VSZK.
| 2019. máj. 24. péntek 16:17 | Keszthely
Az intézmény a kamara kezdeményezéséhez csatlakozik és segíti a pályaválasztás előtt álló diákokat!
| 2024. aug. 23. péntek 19:15 | Keszthely
A Mária Rádió programjának résztvevői kipróbálhatták a műsorvezetést és az operatőrködést is a stúdióban.
| 2024. aug. 9. péntek 19:15 | Gyenesdiás
Csütörtökön kezdődött Gyenesdiáson a felnőtt fafaragó tábor. Három napon át tizenhárom szakember dolgozik a Kárpáti Korzón megrendezett táborban.
| 2024. aug. 8. csütörtök 19:15 | Keszthely
Potápi Árpád János államtitkár tartott előadást Keszthelyen a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány táborában.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
12:00
Képújság
18:00
Göcsej Filmfesztivál
18:52
Göcsej Filmfesztivál
18:56
Savaria Filmfesztivál
19:49
Göcsej Filmfesztivál
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Göcsej Filmfesztivál
21:52
Göcsej Filmfesztivál
21:56
Savaria Filmfesztivál
22:49
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.