Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Több mint 1 millió forintos adományt adott át a Pelso Társaság
2022. okt. 24. hétfő | Keszthely
Több mint 1 millió forintos adományt adott át a Pelso Társaság
Több mint egymillió forint gyűlt össze a Festetics jótékonysági bálon. A Pelso Társaság rendezvényének az volt a célja, hogy ismét olyanokat támogassanak, akik leginkább rászorulnak. Idén az Értelmi Fogyatékos Gyermekekért Alapítványnak ajánlották fel az összeget.

Október elsején rendezték meg a Festetics jótékonysági bált a Helikon Kastélymúzeumban. A Pelso Társaság ismét kettős céllal szervezte meg az eseményt. Egyrészt, hogy közösséget építsenek, másrészt, hogy támogassanak egy szervezetet. Az est során több mint 1 millió forint gyűlt össze.

Az összegről szóló tanúsítvány átadásakor a társaság több tagja is megismerkedhetett az intézménnyel, annak működésével. A kötetlen beszélgetés során is biztossá vált, hogy a legjobb helyre került az összegyűlt pénzadomány.

„A mostani helyzet miatt úgy láttuk, hogy az iskolák még inkább sanyarú helyzetben vannak. Azokat a programokat, amelyeket a pedagógiai programban leírtak, illetve a munkatervekben benne vannak, azokat sem tudjuk megvalósítani teljes mértékben az anyagi források hiánya miatt. Úgyhogy úgy gondoltuk most pillanatnyilag, hogy egy speciális igényekkel rendelkező iskolának a legjobb, ha idekerül az a pénz, amit sikerült összegyűjteni. És biztosak vagyunk benne, hogy a lehető legjobb helyre került.” - mondta el Farkas László alapító és elnökségi tag.

A Zöldmező Utcai Iskola vezetősége hálával fogadta az adományt. Köszönetüket fejezték ki mindenkinek, aki segítette őket, ez az összeg ugyanis számos program megvalósításához nyújt segítséget.

„Nagyon szépen köszönjük a támogatóknak is, meg aki az egész ötletet kitalálta, hogy az iskola alapítványát támogatná. Az alapítványunk célja, az, hogy az intézménynek a programjait, sporttevékenységeit, kulturális tevékenységeit, a mindennapoknak a szabadidős programjait támogassa. Emellett a tehetséggondozás támogatását is felvállalta, úgyhogy úgy gondolom, hogy nagyon jó helyre és nagyon sok feladatra tudjuk majd használni.” - osztotta meg Krasznai Tamásné intézményvezető.

Az iskolában visszatérő rendezvény a Felfénylő szavak című szavalóverseny területi fordulója. Sportrendezvényeken is sikeresek a tanulók. Tavaly a speciális olimpián dobogós helyezést ért el egyik diákjuk. Most Monorra készülnek a fiatalok egy újabb megmérettetésre. A tanulók utaztatására is tudnak félretenni a pénzből. Céljuk ugyanis, hogy minél inkább tehermentesítsék a szülőket.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2024. dec. 19. csütörtök 19:15 | Keszthely
Jótékonysági estet szervezett a Pelso Társaság. Egy elhunyt édesanya családja számára gyűjtöttek az esten, amelyet a Hotel Helikon támogatott.
| 2024. okt. 17. csütörtök 19:15 | Keszthely
A méhnyakrák okozója, a humán papillomavírus (HPV) volt a témája egy, a Pelso Társaság által a Balaton Színházban megrendezett előadásnak.
| 2024. már. 21. csütörtök 19:15 | Keszthely
Egészségügyi témával folytatódott a Pelso Társaság februárban indult előadássorozata.
| 2024. már. 1. péntek 19:15 | Alsópáhok
Az iszaokotrás, a térségi marketing és az összefogás állt a középpontban a tanácskozáson.
| 2024. jan. 25. csütörtök 14:16 | Keszthely
Az intézménynek 500.000-500.000 forintot adtak át.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
21:33
Zalai krónika
21:48
Savaria Filmfesztivál
21:52
Híradó
22:45
Savaria Filmfesztivál
23:36
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.