Vidám pillanatokat okozott a részeg- és drogos szemüvegekben való akadálykerülés. Nem minden esetben könnyű így szlalomozni, volt, hogy nem sikerült a bójákat kikerülniük a diákoknak. A biciklis akadálypályán is sokan mentek keresztül. A kanyarodás sem mindenkinek sikerült, de a pályának pont a gyakorlás a célja.
„Minden tetszik itt. Eddig nagyon tetszett, ahol pumpázni lehet, meg ez az akadálypálya is nagyon tetszett. Meg ezeket is ki akarok próbálni, itt vannak játékok. Addig nyugodtan engedem, hogy a bicómmal menjenek és eddig nagyon tetszik” - mondta el Salamon Ákos, az Egry iskola tanulója.
A csányisoknak különösen tetszett a program azért, mert beleillett a Tök jó napi rendezvényükbe. Ezért is voltak sokan beöltözve, hiszen a két esemény ugyanakkor zajlott. A diákok úgy vélték, fontos gyakorolni, mert könnyebben fel tudnak készülni a váratlan helyzetekre is.
„Tökre tetszik, mert így be tudtunk például öltözni úgymond Halloween-ra. Jó, még nincs itt, de azért mégis. És ez így tök jó, hogy most így mozgunk is, meg kicsi iskolai programozzunk és nem csak a padba görnyedünk, meg friss levegő miatt is örülök” - mesélte Tubolya Alma a Csány-Szendrey Iskola tanulója.
Közösségépítési célt szolgált a rengeteg társasjáték, ezekkel is szívesen foglalatoskodtak a fiatalok. Az osztályoknak külön feladatokkal is készültek, mely szintén sok nevetésre adott okot. A kerékpáros napot évek óta meghirdeti az önkormányzat, melynek legfőbb célja, hogy a fiatalok biztonságos közlekedésre való nevelését segítse.
„Ezen a mostani rendezvényen elsősorban az általános iskola 7-8. osztályos diákjait szólítottuk meg, illetve hívtuk meg erre. Ők azok talán, akik valószínűleg már egyedül is közlekednek biciklivel vagy rollerrel. És szeretnénk bennük tudatosítani azt, hogy hogyan lehet a baleseteket megelőzni, milyen védőfelszerelést érdemes használni. Úgyhogy a rendőrség is ebben van most segítségünkre” - emelte ki Kiss-Mihálykövi Réka ifjúsági, kulturális és sport referens.
A pumpapályát 2022 őszén adták át Keszthelyen. A hullámokkal és döntött kanyarokkal teli ügyességi pálya sokak kedvence, a fiatalok előszeretettel gyakorolnak rajta. Bár nem veszélytelen, de odafigyeléssel olyan készségek sajátíthatóak el, amik a mindennapi közlekedés biztonságát szolgálják.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV