A Szentháromság-szobornál gyülekeztek a biciklisek. A regisztrációt követően ismertették az útvonalat az egyenruhások. Este hat óra után néhány perccel indult el a csaknem 60 bringásból álló csapat a példamutató túrára. A Kossuth utcáról a Festetics György útra hajtottak tovább, majd vissza a Béri Balogh-Rózsa-Fodor hármas következett. Sokan évek óta részt vesznek a programon, de első alkalmasok is mindig akadnak.
„Azért jöttem, mert igazából szeretek kerékpározni. A nyáron is szerettem volna, de ez elmaradt, meg szerettem volna egy ilyen rendezvényen részt venni, de ez is mindig elmaradt és ezért jöttem le, hogy egy kis társaságot élvezzek” - osztotta meg Mózs Botond Csanád.
„Azért, mert a szüleim is rendőrök és most úgy döntöttünk, hogy eljövünk. Nagyon jó a biciklizés, az egész kaland, a túra” - tette hozzá Vaska-Pothárn Petra.
A hosszú sornyi kerékpáros nagy látványosságnak számít minden évben. Lámpáik fényei, a láthatósági mellények és a fényvisszaverős eszközök mind abban segítenek, hogy a sötétebb órákban is láthatóak legyenek a biciklisek.
„Nagyon jó, mert sokan eljönnek és szeretnének példát mutatni sok embernek” - fogalmazott Varró Alex.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság programjának célja, hogy felhívják az autósok figyelmét arra, hogy korábban sötétedik, és az esti órákban is lehetnek biciklisek, rolleresek az utakon. Másrészről utóbbiakat szeretnék megszólítani, hogy nagyobb eséllyel kerülhetik el a baleseteket, ha gondoskodnak a láthatóságról. Ez a ruházatot is érinti, ajánlott élénk színű darabokat viselni
„Szeretnénk felhívni a kerékpárosok és a rolleresek figyelmét arra, hogy este és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárokat ki kell világítani elöl fehérfényű lámpával, este pedig piros fényt adó lámpával. Továbbá szeretnénk a kerékpárosok és a rolleresek figyelmét, hogy láthatósági mellényt viseljünk” - emelte ki Dongó Norbert a Keszthelyi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója.
A több mint 8 kilométeres túrát követően a kapitányságon folytatódott a program. Üdítővel, süteménnyel kedveskedtek a résztvevőknek, közelebb kívánták hozni ez által is a lakosságot a rendőrséggel. Az esemény tombolasorsolással végződött.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV