Szervezettem 2018-ban nyitották meg először kapuikat a családi gazdaságok,manufaktúrák a Zala völgyében. Országosan 2025-ben indult el a Nyitott Porta Napok. Mára 19 térségben rendezik meg a programot,aminek a célja, hogy minél szélesebb körben közvetlenül megismerjék az emberek a helyi termelőket, a termékeket és bepillantást nyerjenek a készítésbe,feldolgozásba is.A gyermekek és felnőttek Élményt gyűjthetnek,, állatokkal találkozhatnak, termékeket kóstolhatnak. A hétvégi program egyik helyszíne lesz Balatonszentgyörgyön a hagyományos vidéki hangulatot idéző Csillagvár,ahol természetes környezetben állatokat tartanak és gazdálkodnak. A működő hagyományos gazdaság a történelmi közegben sok érdekességet kínál."/Szombaton nyitjuk meg a portánknak a kapuját gyakorlatilag és akkor 10 órakor van kapunyitás és 11 órától szoktuk ezeket a programokat kezdeni. Bemutatkozunk, elmondjuk a fontosságát magának a helynek. Mivel foglalkozunk, kicsit beleépítjük az agroturizmust. Ételeket kóstoltatunk, termékeket kóstoltatunk. Lesznek más termelők is, kicsit megmutatják ők is a termékeiket és gyakorlatilag egész napos program. Nyúl simogatóval, állat etetéssel, gasztronómiával,csárdával. Úgyhogy egy jó kis napot el lehet tölteni itt."- adott tájékoztatást Országh Béla.
Ebben az évben öt héten át zajlik az országos esemény. A Nyugat-Balaton Kincsei nevet viselő színes program szeptember 26-án és 27-én kerül megrendezésre 16 helyszínen.
Hegedüs Éva -Keszthelyi Televízió