A Fejér György Városi Könyvtár idén is elindította szolgáltatását a keszthelyi Városi Strandon. Hohmann Mercédesz rendszeresen olvas és a kisfiát is erre próbálja nevelni: "Dániában élünk, ott is szoktunk könyvtárba járni sokat. Most hazajöttünk Magyarországra, itt nyaralunk éppen Keszthelyen. Megörültünk, amikor láttuk, hogy itt a strandon is van ilyen könyvtárszolgáltatás. Úgyhogy máris beleböngésztünk a könyvekbe, jót olvastunk belőle" - mondta.
“Olvasni jó” - hirdeti a tábla a könyvtár szolgáltatását. A látogatók magazinok, gyermek- és felnőtt könyvek, színezők, rejtvényújságok, valamint játékok közül válogathatnak. A felnőtt olvasók által keresett legújabb kötetek mellett klasszikus művek, regények és szépirodalmi könyvek is megtalálhatók a polcokon. A könyvtári tagok ingyen kölcsönözhetnek, a nem tagok 1500 forintos kaució ellenében vihetnek könyvet. Az újságokat pedig egy órára lehet kikölcsönözni. A szolgáltatás évek óta a Fejér György Városi Könyvtár egyik legnépszerűbb nyári programja, amelyet a strandolók minden szezonban várnak.
A Fejér György Városi Könyvtár igazgatója, Baldovszky-Kovács Dóra elmondta: "Ez az egyik legnépszerűbb szolgáltatása a könyvtárunknak, külön keresnek minket. Ha nem vagyunk itt már július elején, már kérdezik, hogy mikor fogunk leköltözni, de általában mindig július vége és augusztus közepe között találnak meg minket. Most már szokott helyen, hiszen itt a mosdó és a pavilonsor közötti homokos területen kaptunk helyet, úgyhogy most már harmadik éve itt vagyunk."
A kínálatot úgy állították össze, hogy minden korosztály és minden érdeklődésű találjon magának olvasnivalót - így a strandolók a pihenés közben is hódolhatnak az olvasásnak. Idegen nyelvű kiadványok is találhatók a kínálatban. A látogatók száma nagyban függ az időjárástól, ennek ellenére minden évben sokan keresik fel a strandkönyvtárat. A Fejér György Városi Könyvtár dolgozói remélik, idén sem csökken majd a látogatók száma. A strandkönyvtár augusztus kilencedikéig várja majd az olvasókat.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió