A gyenesdiási Lidó strand szomszédságában elkészült az Aquatika kerékpáros pihenő- és élménypont. Egy régi önkormányzati elképzelés valósult meg: egy olyan többfunkciós létesítményt hoztak létre, amely egyszerre nyújt pihenési lehetőséget, közösségi teret és turisztikai látványosságot a Balaton partján. Egy helyi bringás, Németh Ferenc is örül a lehetőségnek: "Nyilván, aki hosszabb távon megy és megpihen, meg rálát a keszthelyi jövőre, annak kimondottan újdonság erejével hat. Talán több is kellene ilyen a part mellett. Hát most az, hogy felújították több helyen a kerékpárutakat is, az is egy nagyon jó dolog. De ez önmagában ez egy nagyszerű létesítmény, ami most itt elkészült."
Az ünnepélyes átadón Gál Lajos polgármester részletesen bemutatta a fejlesztés hátterét, céljait és a megvalósult létesítmény funkcióit, kiemelve annak közösségi és turisztikai jelentőségét. Elmondta: a kerékpáros pihenőpont a Balaton természeti szépségeit és történelmét is bemutatja, interaktív módon. Beszédét követően a nemzeti színű szalag átvágásával jelképesen is átadták a bringásoknak a létesítményt. "Ez egy többfunkciós létesítményre sikerült 192 millió forint összberuházási érték mentén, amit 100%-ban nyert el top turisztikai fejlesztés révén Gyenesdiás önkormányzata, még három évvel ezelőtt. Örülünk annak, hogy be tudtuk fejezni, hiszen azt gondolom, hogy egy minőségi munka befejezését látjuk ezzel a projekttel; és talán azt is, hogy egyfajta hiánypótló alkotás született" - tette hozzá Gál Lajos polgármester.
Az épület mellett tizenkét férőhelyes kerékpártároló, három elektromos töltőállomás és szervízoszlop, valamint vízcsap is helyet kapott. Az épületben női, férfi és akadálymentes mosdókat is kialakítottak. A lapostető kilátóteraszként működik, ahonnan a Balatonra nyílik panoráma. A belső tér bemutatja a triász kori Balaton élővilágát is. Az építkezés műszaki ellenőre, Csabai László szerint egyre nagyobb szükség van ilyen megállóhelyekre: "A kerékpáros turizmus látványosan fejlődik. Én azt gondolom, hogy ezekre a szerviz és pihenőpontokra szükség van. A balatoni bringakörút egy nagyon jól összeállított kerékpáros turisztikai elem, a kirándulók, a turisták, a biciklisek szeretik, egyre többen vannak."
A beruházás részeként egy élménykert és játszótér is épült. A több generáció számára kialakított játékok a mozgásfejlesztés mellett a vízhez kapcsolódó ismereteket is játékos formában mutatják be.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió