Az ünnepség a Happy Dixieland Band zenei műsorával kezdődött. A hagyományokhoz híven a településen működő egyházak, felekezetek képviselői mondtak áldást.
A 34 évvel ezelőtti várossá nyilvánítás kulcsfontosságú mérföldkő volt a település életében. Naszádos Péter polgármester beszédében elmondta, kezdetben számos nehézséggel küzdött a település mióta polgármestere lett. Büszke arra, hogy kapcsolatokat épített, Hévíz hírnevét vitte Európában és sikerült egy öt városból álló szövetséget kialakítani, továbbá létrehoztak egy termál háromszöget is. Emellett számos projektet valósítottak meg.
„Hévíz újraéledt. Azok, akik úgy gondolják, hogy az gyengeség, ha nincs düh és nincs visszaütés, azoknak csak annyit szeretnék üzenni, hogy akik ezt gyengeségnek látták vagy alábecsülték, mi itt maradtunk, mindannyian és építjük ezt a várost.”-hangsúlyozta Naszádos Péter Hévíz polgármestere
A városvezetés döntése alapján Nagy Boldizsár, a Bibó iskola igazgatója „Hévíz Város Kultúrájáért” kitüntető díjban részesült, Dr. Mikolás Andor háziorvos elnyerte a „Hévíz Város Fejlesztéséért és Egészségügyéért” címet. id. Tóth János, a Hotel Európa fit tulajdonosa „Hévíz Város Turizmusáért” elismerést kapott. „Hévíz Város Közszolgálatáért” kitüntető díjat Gyarmati Zsolt, a GAMESZ igazgatóhelyettese kapta. „Hévíz Város Sportéletéért” kitüntetésben Páli Attila, a Hévíz SK vezetőedzője részesült. Hévíz Város Díszpolgára címet Dr. Szántó Endre kapta, akinek a hévízi helytörténeti munkássága kiemelkedő jelentőségű.
„A díszpolgári cím adományozása során elhangzott, hogy munkásságának legnagyobb értéke hogy képes hidat teremteni a tudományos igényesség és a közérthetőség között. Igen, ezt én is így gondolom, erre törekedtem. Közérthetővé, olvasmányossá tenni a távoli és közeli múltat mindenki számára. Mindig is fontosnak éreztem, hogy emberközelbe hozzam a múltat és annak joggal tisztelt embereit, akik évtizedekkel ezelőtt itt azokon az utcákon jártak, ahol mi most.”- emelte ki Dr. Szántó Endre Hévíz díszpolgára
Az ünnepség során testvérvárosi megállapodást írtak alá Gyergyóremete településsel, továbbá a 10 éves jubileum alkalmából megerősítő együttműködést kötöttek a lengyel Ustryzki Dolne (Usztzsiki dolne) városával. A Hévíz város bora címet a cserszegtomaji Romsics Pince cserszegi fűszerese nyert el.
Kovács-Lenkai Petra - Keszthelyi Televízió