Már csütörtökön elkezdték berendezni a szavazóköröket. A szokásoknak megfelelően a közterület felügyelet mellett a VÜZ, a rendőrség és a fogadó intézmények munkatársai is közreműködtek, hogy minden zavartalanul menjen majd vasárnap az országgyűlési választásokon. Elkészült egyebek között a Zöldmező Utcai Általános Iskolában a szavazóhelyiség. Összeállították a szavazófülkéket, felfüggönyözték, kirakták rájuk a táblákat. A rendőrség is átvizsgálta a helyszínt, mindent jegyzőkönyvbe vettek. A berendezést követően az ablakokat és az ajtót is leplombálták.
„Mindez holnap, a pénteki napon folytatódik és várhatóan zárul is. Tehát szerencsére minden szavazóhelyiséget be tudunk zárni csütörtökön és pénteken. Ezt követően kerül sor szombaton a szavazatokkal kapcsolatos iratok számára a szavazatszámláló bizottságok elnökei részére, érkeznek majd be a polgármesteri hivatalba. Ők áttekintik, leszámolják a szavazási anyagokat és utána szintén közösen lezárjuk a szavazóköri dobozokat. Erről is jegyzőkönyvet veszünk fel és akkor így vasárnap hajnalban már el tudják vinni majd ezeket a dobozokat” - emelte ki dr. Gábor Hajnalka, a Helyi Választási Iroda vezetője.
A szavazóhelyiségek berendezésénél az asztalok és székek is a helyükre kerültek. Ellenőrizték a fűtést, a világítást. Kikerültek a plakátok is, melyek segítik választópolgárokat abban, hogy hogyan kell helyesen voksolniuk. Az ajtókat legközelebb vasárnap hajnalban, legkésőbb fél 6-kor nyitják ki, amint a szavazatszámláló bizottság legalább három tagja megérkezett a helyszínre. A bizottság tagjai az elsőként érkező állampolgár jelenlétében ellenőrzik, hogy az urnák üresek-e, valamint, azt hogy azokból a pecsét feltörése nélkül ne lehessen kivenni szavazólapokat. Ezután zárják le ezeket és elhelyezik benne a szabályosan kitöltött ellenőrző lapot. Keszthelyen összesen 17 szavazókör van. Az átjelentkezőkkel együtt több mint 14 ezren járulhatnak az urnák elé vasárnap reggel 6 és este 7 óra között.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV